Elfogadták az idei büdzsét: a folyamatos elvonások nehezítik a működést

Nem csupán a világjárvány jobbára kiszámíthatatlan hatásai, hanem a folyamatos kormányzati elvonások, jogkör csökkentések és a megígért, de mind ez idáig eredménytelen kompenzációs egyeztetések is nehezítették – kis híján ellehetetlenítették – városunk idei költségvetésének előterjesztését. Ennek ellenére a törvény által előírt módon (egyensúlyi bevételi és kiadási oldallal) elfogadásra került Vác 2021-es büdzséje – írja a vac.hu.

A költségvetés kialakításához Matkovich Ilona írásban kérte a képviselő-testület tagjainak javaslatait. A tervezetet az Összefogás Vácért frakció 10 tagja támogatta, azonban – annak ellenére, hogy egyes általuk benyújtott javaslatok beépültek a végső változatba – nem támogatták a Vácon ellenzékben lévő képviselők.

A költségvetés bevételi oldalát több tényező csökkentette. A járvány minden gazdasági hatása még nem ismert, viszont a pandémia miatti plusz kiadások – melyeket egyáltalán nem kompenzál a kormány! – súlyos milliókra rúghatnak. Mint ismeretes, a gépjárműadót teljes egészében elvonta az állam, kormányrendelet miatt jelentősen csökken a parkolási bevétel és kiestek a reklámadó milliói, bérleti díjbefizetések maradnak el, több százmilliós a kisebb vállalkozásokra vonatkozó helyi iparűzési adó felezésének negatív hatása. Mindezekkel párhuzamosan töredékére esett vissza az az összeg is, melyet kérelemre, rendkívüli működési támogatásként városunk a kormánytól kap. (2018-ban mintegy 300 millió volt ez az összeg, tavaly csupán 6 millió!) Ugyanakkor Vác a központi költségvetésbe „szolidaritási hozzájárulás” címén közel 584 millió forintot kénytelen befizetni.

A felsoroltak miatt több alkalommal kellett átdolgozni a végül mintegy 7,5 milliárdos főösszegű városi költségvetést. Az önkormányzat és intézményei a kulturális, a köznevelési, a szociális, illetve a városüzemeltetési feladatokra költi bevételeit, melyekben a központi normatívák közel sem fedezik az ellátandó feladatok kiadásait. A városüzemeltetés költsége meghaladja a 2,5 milliárd forintot. Felújításra 313 millió, önkormányzati beruházásra 526 millió, a költségvetési szervek beruházásaira mintegy 19 millió forint juthat.

A rendkívül szoros költségvetés ellenére idén is jut forrás a legsürgetőbb felújítások elvégzésére. Prioritást élveznek a gyermekintézmények halaszthatatlan karbantartási kiadásai, illetve a közmű és járda/úttest javítások, valamint a játszóterek szabványosítása. Átadás előtt áll a csónakház, megkezdődhet a Bauer utcai bölcsőde építése, bringapark létesülhet. Megújulhat a Szent István tér, gyalogátkelőhelyek segíthetik a közlekedés biztonságát, új parkolóhelyek épülhetnek. Támogatásban részesülnek a kiemelkedő váci művészeti csoportok, de például a helyi buszközlekedésre több mint 161 milliót fog költeni a város. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments