Két izgalmas döntetlennel lettek csoportelsők a váci vízilabdások
Az alapszakasz utolsó dupla fordulójában a két legnagyobb rivális ellen lejátszott két döntetlennel tartotta meg kétpontos előnyét és nyerte meg csoportját az OB II-es pólóbajnokságban a Váci VSE – számol be az eseményről a vac.hu.
A mieink a pontvadászat alapszakaszának zárónapján előbb a Poseidon SE ellen szálltak vízbe. Az ellenfélnek a győzelem jelentette volna a csoportgyőzelmi esélyt. Ennek megfelelően a szikrázó víziütközet első két negyedét egy-egy találattal meg is nyerte. Szerencsére a harmadik negyedben egalizálni tudtak a mieink, így a záró hét percre maradt a döntés.
Ebben ismét úgy tűnt, hogy a rivális kerekedik felül, hiszen két és fél perccel a lefújás előtt újra két találatnyi volt az előnye. Ám ismét erősített a Vác, előbb szépített, majd másfél perccel a vége előtt Róth Dániel akciógóllal mentette a mérkőzést 10-10-es döntetlenre.
A találkozó váci góldobói: Kiss Ádám 5; Bártfay Zsolt és Róth Dániel 2-2; Kollarics Gábor 1 találattal.
A második rangadó előtt csak egyetlen meccsidőnyi pihenő jutott a váciaknak. Ennek a csatának a lefolyása annyiban volt azonos az előző váci érdekeltségű összecsapáshoz, hogy itt is a harmadik negyed végére egyenlített a kétgólos hátrányban lévő gárda. Ezúttal azonban a Vác fórja fogyott el az utolsó negyedre. Ezúttal is az ellenfélnek, az orvosegyetemistáknak kellett mindenképpen győzelemre játszania. És az ellenfél két és fél perccel a vége előtt most is kétgólos előnyben volt!
Ám a váci pólósok most is kitették a szívüket és lelkesedésüket ezúttal is siker koronázta. Most 70 másodperccel a lefújás előtt Binder Szabolcs akcióból lőtt gólja jelentette a döntetlent és ezzel együtt a csoportgyőzelmet.
Ezen a meccsen Bártfay Zsolt, Haffner Marcell és Kiss Ádám 2-2; Ágnecz Bálint, Binder Szabolcs és Csomáli László 1-1 alkalommal volt eredményes.
A bajnoki folytatásban következik a pontvadászat középszakasza, amelyben a váciak a felsőházban igyekeznek olyan pozíciót szerezni, hogy aztán a helyosztókon minél előkelőbb helyért vívhassanak párharcot. ♦