Matkovich Ilona az Egyenes beszédben beszélt a város helyzetéről

Matkovich Ilona vendége volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának, ahol arról beszélt, hogy elég nagy tartozással vette át Vác vezetését, ennek a tartozásnak sikerült egy részét ledolgozni, de vannak még csontvázak a szekrényben.

Korábban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az önkormányzati elvonásokkal kapcsolatban azt mondta: a 25 ezer fő alatti önkormányzatoknál automatikus lesz a kompenzáció, a nagyobb településeken „nyitottak a tárgyalásra”. A kormányzat azt ígérte, hogy a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét pedig egyenként tekintik majd át, de Vác ellenzéki polgármestere azt mondja, őket a mai napig nem kereste senki ezzel kapcsolatban.

Matkovich Ilona az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt: január elején, amikor az ünnepek után visszament dolgozni, rögtön elkezdett leveleket írni a különböző minisztériumoknak ezzel kapcsolatban, de egyelőre nem történt előrelépés, nem tudni, mikorra várhatják az egyeztetést. Februárban ugyanis a városnak költségvetést kell készítenie, és bár a kiadási oldalt már tudják, a bevételi oldal egyelőre kérdéses.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

A polgármester 2019-ben elmondása szerint elég nagy adóssággal vette át a várost, ebből 500 millió forintot már sikerült ledolgozni, de mint fogalmazott, még vannak csontvázak a szekrényben – többek között egy problémás keretszerződés, ami szintén több százmillió forintot fog még előreláthatólag felemészteni. A városvezető szerint úgy számolnak, hogy nagyjából 600 millió forintos kiesésre kell felkészülni, spórolni csak a működésen tudnak: a szemétszállításon, az idősotthoni vagy bölcsődei ellátáson vagy éppen az utak takarításán.

Matkovich Ilona szerint az elvonások miatt a szolgáltatás, a munka minősége leromolhat, de hangsúlyozta: azt nem tehetik meg, hogy nem fizetnek a dolgozóiknak. Az elmúlt években olyan takarékossági intézkedéseket hoztak, hogy március végéig biztosítani tudják a 100%-os bért, utána viszont, ha a kormány részéről nem történik valami, ez gondot fog okozni. Úgy fogalmazott: a kormányzat intézkedései olyanok, mint amikor levágják a madár szárnyát, aztán azt mondják neki, repülj.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A polgármester kiemelte, hogy Vác egyfajta gyűjtőhelye, iskolavárosa Nyugat-Nógrádnak és Észak-Pest megyének, a kormányzat nem csak a város lakóival „szúr ki”, hanem gyakorlatilag az egész térséggel. Hangsúlyozta: nem akarják politikai útra vinni ezt a kérdést.

A műsor itt érhető el: http://www.atv.hu/belfold/20210201-olyan-mint-amikor-levagjak-a-madar-szarnyat-es-azt-mondjak-repulj-tobb-szazmillio-forintos-elvonasra-szamit-vac-polgarmestere/hirkereso

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments