Miénk itt a tér: mert nekünk ez jutott

Még van félóra a kijárási tilalomig, így teszek egy kis kerülőt hazáig a telihold fényében. Az egyik általános iskola tornapályái mellett ballagok, amikor csattogásokra leszek figyelmes. Átlépem az alacsony kerítést és elindulok a hang felé a foghíjasan világított aszfaltos pályák irányába. Elkéstem, mert egy lelket sem találok, csak egy kopott kosárlabdát a háló nélküli elhajlott keret alatt. Felemelem, pattogtatni akarnék egyet-kettőt, amikor az árnyékból előbukkan egy kis ember, valószínű a labda gazdája. Aztán egy másik, és még egy másik is.

Mi csak, szóval mi… nem is vagyunk tízen, meg maszkunk is van, meg ide úgysem jön senki, mert bezárt az iskola…kezdték mondani, amikor két felnőtt is előlép, ők már magabiztosan, egyenesen felém tartanak, és még egy, aki odaszól a többieknek: semmi gáz, nem látjátok, hogy ez Bírógyuri, tudod, a Fut a Vác, meg ilyesmi. Aztán nyújtja a kezét. Az öklünk összeér, mint a „spanoknak” szokott karantén idején.

Látod tesó, nekünk ez jutott, kezdi mondani. A „sportcsari” meg kivilágítva, és akik ott eddzenek, még pénzt is kapnak érte. Meg maszkot sem kell hordaniuk az edzésen, mert őket a vírus sem támadja meg – folytatja a másik. Ez a műmellű bige meg Baliról osztja az észt, hogy hogyan kell egészségesnek maradni – veszi át a szót egy másik a telefonját mutatva. Ja, maszk nélkül a pálmafák alatt. Ez a másik meg a svájci sípályáról posztol. Mi meg sötétedés után belógunk egy bezárt iskola tornapályájára, hogy egy kicsit mozoghassunk. Hogy ne őrüljünk bele a bezártságba tesó. Ja, nekünk ez jutott, ismétli bosszúsan.

Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!