Mit kell tudni a regisztrált legidősebbek és a 60 év alatti krónikus betegek oltásáról?

Február első hetén elkezdődött és a vakcinaszállítmányok ütemében folytatódik a regisztrált legidősebbek oltása. Emellett február második hetében megkezdődik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Az oltandókat a háziorvosuk értesíti és egyeztet velük az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről, amely lehet a kórházi oltópont, vagy a háziorvosi rendelő, vagy az idős ember otthona is – írja a koronavirus.gov,hu.

Pontosan kiket oltanak most?

Január végén lezárult az egészségügyben dolgozók és az idősotthonok, bentlakásos szociális intézmények kampányszerű oltása. A második oltások beadása és az esetlegesen elmaradt első oltások ugyanakkor zajlik.

Február első hetében a védőoltásra postai úton vagy interneten regisztrált legidősebbeket kezdték el oltani. Minden háziorvos megkapta és heti frissítéssel megkapja a praxisában eddig regisztrált legidősebbek listáját. A lista egyben egy prioritási rend is, a praxishoz tartozó legidősebbtől halad sorban életkor szerint és figyelembe veszi az oltandó idős ember dokumentált krónikus betegségeit is. Tehát az életkoruk és egészségi állapotuk alapján legveszélyeztetettebbek vannak a lista elején, a háziorvosnak velük kell kezdeni az oltást.

Február második hetében, az AstraZeneca vakcinával megkezdődik a regisztrált 60 év alatti krónikus betegek oltása is. A háziorvosok ehhez is listát kapnak a praxisukhoz tartozó 60 év alatti krónikus betegekről. Őket is a háziorvosuk értesíti és egyeztet velük az oltás időpontjáról és helyszínéről. A háziorvos feladata eldönteni, hogy a krónikus betegei közül kiket tart indokoltnak elsőként beoltani.

Javasolt az idős embereknek a védőoltás?

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

Egyértelműen igen, hiszen az idős kor az egyik legnagyobb kockázat a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyására. A fertőzéseket kiváltó kórokozók, köztük a vírusok okozta fertőzések ellen védőoltásokkal lehet a leghatékonyabban védekezni. Ez igaz az új koronavírus okozta fertőzésekre is.

Krónikus beteg kaphat védőoltást?

Igen. Sőt, nekik kifejezetten javasolt az oltás, hiszen az idős kor mellett a krónikus betegségek növelik a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának a kockázatát. Minden esetben az oltóorvos dönt az olthatóságról, miután kikérdezte az oltandót és megismerte egészségi állapotát.

Az oltás okozhat koronavírus-fertőzést?

Nem.

Ki értesíti az oltandókat?

Jelenleg a háziorvos értesíti a praxisához tartozó oltandókat, hogy ki és mikor számíthat az oltásra. A háziorvos dönt arról is, hogy az oltásra jelentkezett oltható vagy nem oltható (pl.: akut lázas betegség esetén későbbre kell halasztani a védőoltást).

Hány ember és hol kapja meg most az oltást?

Azt, hogy hetente hány embert tudnak oltásra megszervezni a háziorvosok az aktuálisan rendelkezésre álló vakcina mennyisége határozza meg. A háziorvosok a heti feladataikat és az eloltható vakcinák számáról, fajtájáról szóló tudnivalókat a NEAK-tól és a megyei oltási bizottságoktól kapják meg.

Milyen vakcinával zajlik most az oltás Magyarországon? Melyik vakcinával kit oltanak? Melyikből mikor kell megkapni a 2. oltást?

Csak a hatóságok által engedélyezett biztonságos és hatásos oltóanyagokat alkalmazzuk Magyarországon. Mindig a rendelkezésre álló vakcinával zajlik az oltás. Jelenleg ezek a következők:

A Pfizer-vakcinánál az első oltást követő 21. napon kell beadni a második oltást. Hazánkban18 év felett alkalmazzák.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

A Moderna-vakcinánál az első oltást követő a 28. napon kell beadni a második oltást. 18 év felett alkalmazzák.

A Szputnyik-vakcinánál az első oltást követő a 21. napon kell beadni a második oltást. A regisztrált idősebb, krónikus betegséggel nem rendelkezőket kezdik el vele oltani.

Az AstraZeneca-vakcinánál az első oltást követő 4. héten kell beadni a második oltást. Ezzel a vakcinával a 60 év alatti krónikus betegek oltását kezdik.

Az oltóanyagokat nem lehet felcserélni, az első és a második oltást ugyanazon oltóanyaggal kell elvégezni. Ha a második oltást a tervezett időpontban valamilyen oknál fogva nem lehet beadni (pl. akut betegség, akadályoztatás esetén), akkor az oltóorvossal megbeszélt időpontban kell bepótolni.

Hogyan zajlik az oltás?

Az oltóorvos az oltást megelőzően kikérdezi és fizikálisan megvizsgálja az oltandó személyt. Az oltás kapcsán néhány dokumentumot ki kell tölteni, pl. hozzájárulási nyilatkozatot.

Az oltást a felkarba adják. Az oltást követően legalább 15-30 percig a védőoltásban részesülteket meg kell figyelni, hogy esetleg fellép-e nála oltási reakció.

Az első oltás során közlik a második oltás időpontját is. Az oltásemlékeztető kártyán a védőoltás nevét és gyártási tételszámát az oltóhelyen egyértelműen fel kell tüntetni. A kártyát a második adag beadásakor az oltandó személynek magával kell vinnie, és a továbbiakban is megőrizni!

Vissza lehet utasítani az oltást, a vakcinát?

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

Az oltás önkéntes, senki sem kötelezett a védőoltásra. Az oltást megelőzően az oltandónak mindig ki kell tölteni egy hozzájáruló nyilatkozatot.

Ki nem kaphat oltást?

Ellenjavallatok idősek esetén:

Akut lázas betegség

A beadandó vakcina bármely összetevőjével szembeni súlyos allergiás reakció

Az anamnézisben súlyos, kórházi ellátást igénylő gyógyszerrel (pl.penicillin) vagy védőoltással kapcsolatos anafilaxiás reakció

Egyéb ellenjavallatokat az egyes vakcinák alkalmazási előírása tartalmazhat, amelyet az oltóorvosok ismernek és aszerint döntenek az olthatóságról.

A vakcina második adagját nem szabad beadni azoknak sem, akik anafilaxiás reakciót mutattak az első oltás alkalmazása során.

Regisztráltam a védőoltásra, de még nem hívott a háziorvos. Én mikor kerülök sorra?

Mindenki sorra fog kerülni, aki jelentkezett védőoltásra. Az oltás ütemét leginkább a rendelkezésre álló vakcinák határozzák meg. A Magyarországra érkező vakcinaszállítmányok ütemében tudjuk ellátni a háziorvosokat oltóanyaggal, és a háziorvosok a praxishoz tartozó prioritási lista alapján sorra fogják hívni a regisztrált betegeiket a következő hetekben.

Még nem regisztráltam, megtehetem még?

Igen. A regisztráció folyamatos a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, vagy az a 60 év feletti, aki még nem tette, akkor postán is visszaküldheti a Magyar Államkincstárhoz a jelentkezését. A regisztráltak névsorát heti rendszerességgel frissítjük és továbbítjuk a háziorvosokhoz.

Amennyiben valakinek nincsen internetes elérhetősége, az interneten történő regisztrációban rokona, ismerőse is nyújthat segítséget részére, így tudnak a leggyorsabban regisztrálni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments