Női kézilabda Európa-liga: Vereséggel búcsúzott a Vác

A Váci NKSE házigazdaként 30-29-re kikapott az orosz Zvezda Zvenyigorod csapatától szombaton a női kézilabda Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában. Eredmény, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, A csoport: Váci NKSE-Zvezda Zvenyigorod (orosz) 29-30 (15-17) – írja az MTI.

A hazaiak keretéből Lakatos Rita, Grosch Vivien, Kuczora Csenge és Triffa Ágnes is hiányzott.

Az már a hatodik forduló előtt biztos volt, hogy a magyar együttes nem kerülhet a negyeddöntőbe, az oroszok viszont még versenyben voltak a továbbjutásért. Mindez jól látszott a játék képén és az eredményen, ugyanis a kilencedik percben a Zvezda már 5-1-re vezetett. Ezt követően támadásban rendezték soraikat a váciak, előbb felváltva születtek a gólok, majd egy 3-0-s sorozattal sikerült felzárkózniuk (9-10). A 25. percben az egyenlítés is összejött a házigazdának, ekkor az orosz csapat időt kért, majd a folytatásban ismét ellépett, és a szünetben 17-15-re vezetett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A Vác a második félidőben sem tudta hatékonyabbá tenni a védekezését, ezért továbbra is hátrányban volt, majd a meccs háromnegyedénél ismét sikerült egyenlítenie. A Zvezda ekkor megint időt kért, utána újra ellépett, de az utolsó tíz perc döntetlen állásról kezdődött (27-27). A magyar csapat a hajrában is többet hibázott ellenfelénél, az egész meccsen egyszer sem sikerült átvennie a vezetést, és végül egy góllal kikapott.

A mezőny legeredményesebb játékosa Natalija Nyikityina volt kilenc találattal, a hazaiaknál Hámori Konszuéla, Szabó Laura és Diószegi Nikolett is öt gólig jutott.

A Vác egy győzelemmel és öt vereséggel zárta a csoportkört. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments