Parázs csata az utolsó felkészülési meccsen

A tavaszi bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési meccsen, tehát a főpróbán a Vác FC 2–1-re kikapott az NB III Keleti csoportját vezető Tiszakécske vendégeként. Tiszakécskei LC–Vác FC 2–1 (1–1).

Vác: Halasi – Hegedűs Cs., Kasza, Koval, Ódé – Lukács K., Zámbó, Gergely P. – Magos, Sóron, Szalánszki. Csereként pályára lépett: Hámori T., Torda, Nagy G., Szenes, Sorecz, Rusvay, Cemal. Gólszerző: Kalmár F. (2), ill. Sóron.

„A tavaszi rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésünket az NB III Keleti csoportjának éllovasa, a Tiszakécske otthonában játszottuk élőfüves pályán (amelynek sportigazgatója egyébként a Vác 1994-es bajnokcsapatának tagja, Nyilas Elek). Érdekesség, hogy a kécskeiek az előző szezonban még velünk együtt az NB II-ben szerepeltek, és kiesésüket gyakorlatilag annak köszönhetik, hogy a járvány miatt befejezettnek nyilvánított bajnokság utolsó előtti meccsén a mieink – többek között Bartos Julián mesterhármasával – 5–1-re győztek Tiszakécskén” – írja a klub honlapja..

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Sportkarácsony 2024

„A vasárnapi találkozónak persze nem volt ekkora tétje, mindkét csapat célja a bajnoki folytatásra való ráhangolódás volt. Jól kezdtük a találkozót, az első félidőben domináltunk és Sóron Tibor lövésével vezetést szereztünk, de a kécskeiek a játékrész vége előtt Kalmár Ferenc góljával egyenlítettek. A szünet után átvette az irányítást a hazai csapat és Kalmár emelésével előnybe került, eközben pedig – felkészülési meccs ide vagy oda – parázs csatává alakult a meccs. Nemcsak fizikailag, hanem verbálisan is folyt a csata, mivel Kasza Balázs bokájára először rátaposott a hazaiak szélsője, amelyet védőnk számon kért, majd – ezt követően nem sokkal – Kaszát még egyszer csúnyán felrúgták. Egy elmaradt büntetőt még számon kértünk a hajrában, aztán végül a kedélyek megnyugodtak, az eredmény azonban már nem változott.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Sportkarácsony 2024

Ezzel a mérkőzéssel lezárult a felkészülési időszak. Legközelebb már bajnoki pontokért megy a küzdelem – a tavaszi rajton, február 28-án, vasárnap 11-kor a Honvéd-MFA vendége lesz a Vác. (Fotó: tiszakecskefoci.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments