Versek, népdalok, zeneszerzés: beszélgetés Kocsis György váci költővel
„lelked / kéklő egén rám nevet / a szerencse / ( van aki Istent így nevezi ) / rám nevet még akkor is, ha ködben / áznak / a mosolygós / csillagok” – írja Csak néhány szó című versében a beszélgetés főszereplője. Sok minden sűrűsödik, gomolyog ezekben a sorokban, mint minden valamirevaló versben. Kocsis György eddigi életútja is ugyanilyen: sűrű, gomolygós, sokszor derűs, olykor mélabús. Egy vallásos és művészi adottságokkal telt, kreatív személyiségnek nem is kell több, hogy a lehető legjobb képességei szerint érvényesüljön.
Vácon is sokan ismerik és elismerik az 1946-ban Zebegényben született Kocsis György országos minősítésű citerás és népdalénekes, költő, zeneszerző munkásságát. A Váci Napló olvasói számára is ismerős lehet a Vácon élő Kocsis György, hiszen évekkel ezelőtt már olvasható volt vele egy interjú a lap hasábjain. Mivel azóta sok minden történt a költő életében, idejét láttam egy beszélgetésnek az aktualitások apropóján.
– Zebegény, Vác, Penc, Keszeg, Kóspallag, Esztergom, Csörög, Sződ, Penc, hogy csak néhány földrajzi helyet említsek, melyek fontosak voltak életedben. Ezek a települések mennyire inspirálnak a versíráskor, milyen hatással vannak a költészetedre?
- Zebegény, mint szülőfalu adta az alapokat, tanulásban, művészeti indíttatásban, életfelfogásban, világszemléletben. Kóspallag volt az első iskola, ahol képesítés nélküli nevelőként gyerekekkel találkoztam. Mivel ének-zene tantárgy tanítására kaptam megbízást, így alaposabban fel kellett készülnöm az elméleti anyag tanítására, önállóan a szakirodalomból. Esztergomba jártam a Tanítóképző Főiskolára levelező tagozaton, az évfolyamtársaknak a konzultációk alkalmával sokat zenéltem. Vácon jártam gimnáziumba és a Radnóti Miklós Írókör tagja is voltam, Kóspallag után a Forte gyárban dolgoztam laboránsként és részt vettem harmadmagammal versmondóként a vállalati ünnepségeken. A sződi iskola kihelyezett tagozata – Csörög – volt a második iskola, ahol még nem diplomával tanítottam. A gyerekek nagyon szerették, ha zenéltem, műsorokat is állítottam össze nekik, ha nem volt elég a műsoranyag, saját verssel vagy zenével kiegészítettem. A következő állomás a váci Radnóti Miklós Általános Iskola volt. Itt már diplomásként tanítottam, zenéltem és énekeltem az iskolai rendezvényeken, állítottam össze, részben írtam műsorokat. Egy kollégám, barátom megtanított citerázni. A népzene, a néphagyományok ápolása ekkor épült be az életembe, még ma is nagyon szeretem és fontosnak tartom. A Radnótiból mentem hivatásos pártfogó felügyelőnek. A központ Pomázon volt, az én területem Vác és környéke volt. Nyaranta részt vettem a nevelőszülőknél élő gyerekek nyaraltatásában Lakitelken. Zenés foglalkozásokat, sportfoglalkozásokat tartottam nekik. Pencen először vettem részt templomi koncerteken az iskola színeiben, egy akkor még működő trió tagjaként. Keszeg volt az utolsó iskola, ahol aktív éveim végén dolgoztam. Rengeteg zenés műsort készítettünk és adtunk elő a gyerekekkel. Egy Nógrádsápon működő zeneiskola alkalmazásában zenei előkészítőt vezettem egy évig. Minden településen kaptam újabb és újabb inspirációt, de a legtöbbet a gyerekektől, akik természetesen hatással voltak az írásaimra is. Vácon lettem először zenés művészeti csoport tagja. A László Imre Nótakörrel kezdődött, később megalakult az Esze Tamás Nyugdíjas Egyesület Dalárdája, ahová meghívást kaptam. Ma is a Dalárda szólóénekese vagyok. Mikor elmúltam hatvanöt éves, elindultam az úgynevezett Országos Népzenei Minősítő megmérettetésen. Bejártam az országot Szegedtől Győrig, Egertől Orosházáig. Jelenleg országos ezüst minősítésű citerás és népdalénekes vagyok. A Dél-alföldi citerások nagy hatással voltak rám.
Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!
Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!