Vizsgálat indulhat az életveszélyes tanösvény miatt

Hosszú idő óta rendszeresen közszemlére teszik polgárok, sajtótermékek azt az áldatlan állapotot, mely a váci ártéri tanösvény elhanyagolt, sőt komoly balesetveszélyt jelentő állapotát mutatják be. A váci önkormányzat – bár se nem tulajdonosa, se nem fenntartója a létesítménynek – megelégelte a helyzetet és a váci emberek védelme érdekében fel kíván lépni a rendezés érdekében – írja a vac.hu.

Tudni kell, hogy a Göncöl Alapítvány másfél évtizede szerződésben vállalta, hogy az állami tulajdonú területet és a tanösvényt egy szintén állami tulajdonú cég hozzájárulásával kezeli és karbantartja. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság feltétele az alapítvány felé az volt, hogy rendszeresen takarítsák a területet, a vízfolyásokat akadálymentesítsék.

A váci önkormányzat jelentős forrást, az évek során több millió forintot biztosított az alapítvány számára, részben a tanösvényre.
Mindezek ellenére évről évre rosszabb állapotok uralkodnak, nemrég a szakemberek azt állapították meg, hogy a tanösvény használhatatlan, helyenként életveszélyes. A 2019-ben megválasztott városvezetés hiába kezdeményezett több alkalommal egyeztetést helyreállításáról, lehetséges fejlesztéséről, a Göncöl Alapítvánnyal folytatott tárgyalások eredménytelenek voltak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Polgármesteri megbeszélés francia testvérvárosunk vezetőivel

A rendszeres lakossági megkeresések nyomán nemrég Molnár Nándor önkormányzati képviselő (Összefogás Vácért) panaszt nyújtott be a város jegyzőjéhez, aki a dokumentumokat továbbította az illetékes hatósághoz. Így tehát várhatóan a közeljövőben vizsgálat indulhat a természetszerető váci embereket régóta bosszantó ügyben. (Fotó: turaotletek.hu)

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments