A gyógyító művészet: beszélgetés Pápay Eszter íróval, költővel, művészetterapeutával

A váci kulturális életben jól ismert Pápay Eszter író, költő, művészetterapeuta. Sokoldalú alkotó, engem leginkább versei fognak meg, de persze ez nem kisebbíti a többi művészeti tevékenységét. 2017-ben néhány társával megalapította a Váci Költők Baráti társaságát. Egy ilyen fontos kulturális tevékenységben érdekelt társaság elengedhetetlen egy Vác méretű városban. Sajnos a pandémia az ő helyzetüket is megnehezíti, hiszen korábban számos műsort adtak, ahol közönség előtt mutathatták be műveiket.

Pápay Eszter írásaiban együtt sírunk, nevetünk, mélyülünk el gondolatainkban önmagunkról, önmagunk helyzetéről a világban. A szerző verseit olvasva mint egy gyengéd illatú illóolaj, amit ha reggel kézfejére cseppent az olvasó, egész nap érzi a költemények finoman lebegő, de ugyanakkor nem tolakodó atmoszféráját. Az olvasó magával viszi a szürke hétköznapokba a versek hangulatát. Különleges költészet.

Más, mint a kortárs versek nagy része, nem törekszik mindenáron a trendek követésére. Pont ettől egyedi, bensőséges és magával ragadó. Eszter versuniverzuma olyan, mint egy kényelmes fotel. Beleül az olvasó és észre sem veszi, hogy néhány óra eltelt a művei olvasása közben. Nem önt, nem erőltet ránk elvont költői képeket. Hanem gyengéden kézen fog a versei által és megmutatja, hogy szerinte hogyan működik a világ, abban az ember, hogy működik ő maga. Milyen a kapcsolata, viszonyrendszere önmagával, másokkal, a világgal, és a világ feletti, illetve mögötti dolgokkal. A nagy egyetemes régi törvényeket egyszerűen, sejtelmesen tálalja, adagolja. Költeményeit igényesen fűszerezi érzelmekkel, pont a megfelelő arányban: nem kap csömört az olvasó, hanem új és új falatra vágyik. Nincsenek mellékhatások, gyógyul, elcsendesül, békével telik az olvasó ember lelke, ha igazán ráhangolódik Pápay Eszter verseire. Kevés ilyen költő van. Szerény, álmodozó, őszinte. Nincsenek felesleges pózok. Szereti a vágyait, szereti a félelmeit, kételyeit. Verseit olvasva úgy érzem, tudja, hogy e két utóbbi nem feltétlenül rossz. Félelmeinkből rengeteget lehet tanulni: önmagunkról. És ugye aki keserűt nem ízlelt, nem tudja, mi az édes.

– Egy irodalmi portálon azt írtad a bemutatkozásodban, hogy „gyerekként nagy hatással volt rám Attila véres szárszói inge és a felismerés, hogy nem mindenki látja értelmét a hangyák etetésének”… Mit takar ez mondat és hogyan határoz meg téged?

• József Attila véres inge – amit anno minden nyáron megnéztünk a múzeumban az iskolai táborozások alkalmával – az evilági valóság. A hangyák sztorija egy másik világ: a képzelet varázslatáé. Bennem most is egyszerre van jelen mindkettő. Amúgy gyerekként tényleg rengeteget etettem a hangyákat és tudtam, hogy ha egyszer bajba kerülök, majd eljönnek és segítenek rajtam… Hogyan definiálnám magam ezeknek a tényeknek a tükrében? – Olyan ember, aki Ég és Föld között egyensúlyoz. Létrát támaszt a felhőkre, és könnyedén sétálgat odafenn; de ennek a létrának a szárai azért mélyen a földben gyökereznek. Az általános megközelítés szerint sokan azt mondják: „Eszter kicsit elvont, amolyan művészlélek”. A radikálisan spirituális ismerőseim meg azt nyugtázzák, hogy túlságosan „agyban” élek, racionális józansággal. Számomra nincs ebben ellentmondás. A transzcendens világ otthonos közeg a számomra, a lila köd viszont távol áll tőlem. Az egyébként mindig dilemma, ha valamiféle titulussal akarnak megnevezni, mert nem tartom igazán szerencsésnek ezáltal skatulyákba gyömöszölni magunkat.

Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!