Igen, egy felettébb paradox helyzetben vagyunk, amikor az egészségünk védelmének érdekében távolságot kell tartanunk és nem tehetünk semmit csoportosan annak érdekében, hogy egészségesek maradjunk. Nincs tanítás – vagyis ami van online -, és zárva vannak a boltok, szünetelnek a szolgáltatások és az uszodák konditermek sem látogathatók.
Semmit sem tehetünk, amit nem szabad, így maradunk a megadott keretek között. Egyénileg sportolni, gyalogolni, futni lehet. Ezért hát ahogy kisüt a nap, és barátságosra fordul az idő, tömött sorokban megindul a korzózás a Duna-parton. Hétvégeken a Liget látogatottsága is a terhelhetőség határait súrolja. Mindenhol, ahol van hely leparkolnak az autók, – mert csak nem fogunk odáig gyalogolni – és a járgányokat a fák között hagyva elindulnak a városlakók felfedezni a varázslatos Ligetet és a Duna-partot.
Van ebben valami nagyszerű is, hiszen, ha vége a vírusveszélynek, talán megmarad ez a jószokás, ami most a kevés kikapcsolódási lehetőség egyike.
A sors iróniája, hogy a Ligettakarítást, ami ezen a hétvégén lenne, nem tudjuk megszervezni, mert az már szervezett tevékenység lenne és csoportosulással járna. Igaz ha jó idő van, a hétvégi látkép is kezd hasonlítani a Ligettakarításhoz a létszám tekintetében. De talán a következő két hullám között ismét lazíthatnak a korlátozásokon, és megszervezhetjük az ősszel lehullott avar összegyűjtését, hogy az esővel keveredve ne okozzon balesetveszélyt, talán sikerül megmetszenünk a növényzetet egy kicsit később, és talán sikerül a szemetet is összeszedni, ami most a Liget terheltsége miatt rohamosan növekszik. A város és az egyház támogatásával, ahogy lehet bepótoljuk a húsvét előtti hagyományos programot.
Addig is arra kérünk mindenkit, esős időben nézzen a lába alá, és ha már adott a Liget látogathatósága, éljen a lehetőséggel, de ne dobálja el a szemetet, a papír „zsepit”, a csikket és a cigis dobozokat.
Tényleg, eszébe jutott már a kedves olvasónak, hogy egy olyan járvány kellős közepén vagyunk, ami elsősorban a tüdőt, a légutakat támadja és bele is halhatunk?
Mert, hogy szinte minden bolt zárva van már, kivéve a dohányboltokat, amik nagyrészt olyan termékeket árulnak, amire nagy betűvel van felírva, hogy „súlyosan károsítja az ön és környezete egészséget, a légutakat”.
Ezért kérjük azoktól, akik nem bíznak a Covidban, és a biztos hatás kedvéért rágyújtanak, a csikket legalább a kukába dobják, ha elszívták és ne a Liget fái közé. ♦