Csank János kiengedték a kórházból, kikaptunk a Szekszárdtól

A váci kispadra leülhetett a kórházból kiengedett Csank János is vasárnap a Szekszárd elleni meccsen – írja a vacfc.hu. A Vác FC az előző hétvégén nem játszott bajnokit, mivel a Hódmezővásárhely elleni mérkőzésüket elhalasztották koronavírus megbetegedések miatt. A mieink 26 ponttal a 14. helyről várták a vasárnapi Szekszárd elleni találkozót, míg a Tolna megyei házigazdák 19 pontot szereztek eddig, ezzel a 18. pozícióban álltak, és tavasszal mindhárom bajnokijukat elveszítették.                                          

Ennél persze jóval örömtelibb hír volt a csapat számára, hogy szakmai igazgatójukat, Csank Jánost kiengedték a kórházból. Az utolsó vizsgálatok jó eredményeket mutattak a mesternél, így elmondható, hogy a szakember túltette magát a koronavírus-fertőzésen és a tüdőgyulladáson is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Miután kiengedtek a váci kórházból, szombatig Ózdon, otthonomban tartózkodtam – újságolta örömmel Csank János a honlapnak. – A csapattal egyelőre még nem találkoztam, de mivel szombat este lejárt a karantén, vasárnap ott leszek Szekszárdon, a meccsen és leülhetek a kispadra. Természetesen a héten folyamatosan kapcsolatban voltam Burzi Attilával, az edzések előtt és után is mindig beszéltünk. A kerettel kapcsolatban jó hír, hogy a beteg Halasi Péter meggyógyult, azonban Ódé Norbert, Bonivárt Erik és Tóth Bálint továbbra sem bevethetőek sérülés miatt. Így tehát kevesen vagyunk, de tisztában vagyunk a meccs jelentőségével, amely „hatpontos” lesz. A csapat fejlődik, remélem, hogy tavasszal először megússzuk kapott gól nélkül, továbbá szeretném, ha irányítani tudnánk a játékot. A Szekszárd egy fiatal, lendületes csapat, a Honvéd II ellen legutóbb is főként fiatalokkal álltak fel.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A szekszárdi meccs eredménye végül a várakozás ellenére is: Szekszárdi UFC – Vác FC 1-0 (1-0). (Képünk archív)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments