Eddig mintegy 200-250, regisztrált váci kapta meg praxisonként az első vakcinát

A beoltottak száma – akik az első vakcinát megkapták már – meghaladja az egymilliót Magyarországon. Vácon praxisonként mintegy 200-250 ember kapta meg az első oltást koronavírus ellen, ez az egy tizede a pácienseknek. Sokan vannak azonban így is, akik regisztráció nélkül várják, hogy behívja őket a háziorvosuk. Dr. Bánhidi Péter (képünkön jobbra), a helyi operatív törzs szakmai vezetője azt mondja: aki nem regisztrált nem lesz behívva, ne is várja.

A hazai viszonylathoz hasonlóan városunkban is öt oltóanyagot használnak. Ebből kettőt azonban csak az oltó pontokon kaphatnak meg azok, akik kérték. A Pfizer – a hűtése miatt – az AstraZeneca pedig elővigyázatosság miatt már csak a Jávorszky Ödön Kórházban működő oltó ponton alkalmazható.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Az oltásra történő behívás még mindig a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által küldött lista alapján zajlik – tájékoztatta lapunkat Bánhidi Péter. Ez azoknak a listája, akik regisztráltak – hívja fel a figyelmet a szakember.

„Még mindig sokan vannak, akik nem regisztráltak a védőoltásra. Kérdeznek engem, hogy miért nem oltjuk be, és mikor visszakérdezek, hogy regisztrált-e, akkor azt mondja, hogy nem. Így nem tudjuk beoltani, hiszen akkor jelenik meg a listán, ha vagy interneten, vagy postai úton regisztrál” – mondja.

Sok hír keringett arról, hogy a háziorvosok és asszisztenseik nem győzik a munkát, hiszen az oltásokkal kapcsolatos szervezés nagyon leterheli őket. Van olyan szomszédos település, ahol például az óvoda bezárás miatt otthon lévő óvónőket vonták be a munkába. Vácon az önkormányzat felajánlotta segítségét a háziorvosoknak, de úgy tudjuk eddig nem vette senki igénybe.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

„A kollégáimon a kimerülést, a feszültséget, a fáradtságot látom, mert nagy nyomás nehezedik rájuk. De győzzük, mert ezt vállaltuk és most ez a feladat.”


Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments