Előtérben a városrendezési és a szociális témakörök

Vác város polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021 (I. 29.) Korm. rendelet 1. §-ban kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének, illetve szakbizottságainak feladat- és hatáskörében eljárva márciusban is több fontos és halaszthatatlan témakörben és ügyben hozta meg döntését a jegyző és az alpolgármesterek jelenlétében – írja a vac.hu.

A határozatok tartalmának kialakítása előtt Matkovich Ilona most is kikérte a testületi és szakbizottsági tagok észrevételeit, javaslatait.

A szakbizottságokhoz kötődő főbb döntések

A polgármester egyetértett azon elképzeléssel, hogy az EuroVelo6 nemzetközi kerékpárút váci szakaszán is egységes arculatú útirányjelző táblák, jelzések legyenek rendszeresítve.

A kormányzati elvonások és bevételi korlátozások ellenére idén is jut önkormányzati forrás az értékes váci épületek állagának megvédésére, felújítására. A korábban meghirdetett pályázat elbírálás után most is több épületre ad támogatást az önkormányzat.

A személyiségi jogok miatt korlátozott nyilvánosságú előterjesztések között olyan kérelmek, kedvezmények szerepeltek, melyek az érintettek életét, az adott családok boldogulását közvetlenül befolyásolták. A polgármester a szociális szempontok figyelembevételével közszolgáltatási díjkedvezmény megadásáról döntött. Négy lakásbérlőnek részletfizetési lehetőséget biztosított a tartozásaik rendezésére, továbbá két család lakásbérleti jogviszony hosszabbítási kérelmének is helyt adott.

Képviselőtestületi hatáskörű rendeletek, határozatok

Az alsóvárosi temető területének fenntartási kötelezettsége mindeddig részben önkormányzati, részben egyházi feladat volt. Az utóbbi kezdeményezésére a jövőben a mintegy 7 hektáros rész (nagyjából a ravatalozótól a 2-es főút felé eső terület) üzemeltetése is átkerül az önkormányzathoz. Az erről szóló, az Alsóvárosi Szent Miklós plébániahivatallal kötendő szerződés tartalmát is elfogadta Matkovich Ilona.

A 2-es főút Sződliget felöli mentesítését is szolgálja az az új út, melynek nyomvonalát az építési szabályzatban módosítani szükséges, mivel a jelenlegi nyomvonal meredek partfalban fut. A Tesco-s terület és a Gödöllői út közvetlen összekötését szolgáló nyomvonal településrendezési tervezésének megindítását hagyta jóvá a polgármester.

Az önkormányzat a Törökhegyet érintő építési szabályozás módosításához beérkező javaslatok, észrevételek döntő részét beépítette az eredeti elképzelésekbe és most ezekkel együtt bocsátja ismét partnerségi egyeztetésre a HÉSZ módosítását. Cél, hogy a lakóparki kezdeményezések ellenében maradjon meg a kertvárosias jelleg. A terület zsúfoltságát a telkekre eső lakásszám csökkentésével is szeretnék elérni. A módosítás nem csak a Törökhegyre, hanem a város más jelentős területeire is vonatkoztatva rögzíti, hogy a parkolási anomáliák csökkentése érdekében új építésű lakásonként 2 gépjármű elhelyezését kötelező biztosítani az ingatlanon belül.

A Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft-ben az önkormányzaton kívül üzletrésszel rendelkező tulajdonosok nyilatkoztak értékesítési szándékukról, egyben az elővásárlási jogukról is lemondtak. Ennek nyomán mintegy másfél millió forint kifizetésével az önkormányzat kizárólagos tulajdonába kerül a vállalkozás. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments