Foci: gyenge teljesítménnyel kikaptunk Szekszárdon

Az NB III Közép-csoportjának 25. fordulójában a Vác FC 1–0-ra kikapott a Szekszárdi UFC otthonában. Szekszárdi UFC–Vác FC 1–0 (1–0) – írja a klub honlapja.

Csank János a terveknek megfelelően már leülhetett a kispadra a Szekszárd elleni találkozón, de szakmai igazgatónk sérülés miatt nem számolhatott Ódé Norbert, Tóth Bálint, Bonivárt Erik, illetve Hegedűs Csaba játékával.

Kezdeményezően léptünk fel a találkozó elején és igyekeztünk mielőbb vezetést szerezni. A 10. percben Sóron Tibor esett el védője mellett a 16-oson belül, de Gáspár András játékvezető nem látott okot tizenegyes megítélésére. Hét perccel később azonban gyors kontrát vezettek a hazaiak, melynek során Horog Ádám kapott egy remek indítást, két védőnket is lehagyva kapura tört, és bár úgy tűnt, hogy Kasza Balázs utoléri őt, 15 méterről el tudta lőni a labdát, amely a bal alsó sarokba kötött ki (1–0). A játékvezető ráadásul mezhúzásért sárgát adott Kaszának.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szombattól szombatig - A Váci Birkózók egy hete

A 24. percben aztán hatalmas egyenlítési lehetőséget hagytunk ki: Magos ment le az alapvonalig a jobb szélen, laposan beadott, a középen teljesen üresen érkező Zámbó laposan kapura lőtt, de a közeli lövést a már fekvő Pomozi óriási bravúrral kivédte. Három perccel később Sóron lövése ment mellé, majd a 37. percben Sorecz védőről magasan felpattanó lövése szállt fölé.

A szünet után növelhette volna előnyét a Szekszárd: az 51. percben egy újabb gyors kontra során Horog kapott megint remek indítást, egyedül kapura tört, tekerése viszont kevéssel ment el a bal sarok mellett, így ezt megúsztuk… Negyedórával később kísértetiesen hasonló szituációban ismét Horog került 100 %-os ziccerbe, rávezette Halasira a labdát, de szerencsénkre mellé lőtt. A 70. percben végre mi is veszélyeztettünk, egy szabadrúgás-variáció után Gergely Péter lőtt kapura, lövését kiütötte a kapus, a kipattanót Koval szedte össze, de lövését a hazai védelem blokkolta! A 92. percben aztán ellőttük utolsó puskaporunkat is, Sorecz 22 méteres szabadrúgása fölé szállt.
Bár az első félidőben végig irányítottuk a játékot, egy védelmi hiba után gólt kaptunk, a második játékrészben pedig már hiányzott az igazi átütőerő a játékunkból, így nem lehetett más a vége, mint vereség. Csapatunk ezzel visszacsúszott a táblázat 15. helyére – ez még bentmaradó pozíciót jelent –, de szerdán 15 órától máris itt a javítási lehetőség a Hódmezővásárhely elleni, elhalasztott mérkőzésen.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci érdekeltségek a Pest Vármegyei Kupa ceglédi döntőjében – Páles Tamás csalódott, de egyben nagyon büszke

Turi Zsolt a szekszárdiak vezetőedzője: „Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de örülök, hogy hosszú nyeretlenségi sorozat után győzni tudtunk egy időnként jól futballozó Vác ellen. Döntő volt, hogy ki szerzi az első gólt – ez megnyugtatta a csapatot és felszabadultabban játszottunk, sőt, kihagytunk még két ziccert is. Bár a váciaknak is volt gólszerzési lehetősége, az összkép alapján közelebb álltunk a sikerhez és megérdemelten nyertünk.”

Csank János: „Keveset éreztem ma a csapatban, nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk. Gyakorlatilag nem tudtunk jót csinálni egy megye I-es színvonalú találkozón. Tudtam, hogy a hazaiak szervezetten fognak játszani. A gólt egy nagy védelmi hiba után kaptuk, amelynek során mindkét középhátvédünk hibázott. Gratulálok a Szekszárdnak, mi pedig felejtsük el ezt a találkozót, a heti hazai meccseinken viszont javítani kell!” (Fotó: teol.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments