Galambos Péter kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra

Szegeden tartották meg a hétvégén az evezős válogatót, amely az európai olimpiai kvalifikációs regattára – egypárban és könnyűsúlyú kettesben lehetett kvótát szerezni -, valamint az Európa-bajnokságra válogatott, amelyeket április 5-7., illetve 9-11. között egyformán az olaszországi Varesében rendeznek meg.

A válogatott egységek az év eleji öthetes törökországi edzőtáborban kivívott elsőségüket erősíthették meg a zárt kapus, kétnapos szegedi válogató viadalon, az ottani vesztesek viszont az adott számban ezúttal már nem indulhattak.

Sikeresen végződött Galambos Péter számára a szegedi válogató verseny. A Váci Evezős Club versenyzőjének az előfutam után a döntőben is sikerült nyernie.

„Az előfutam győzelem után, a döntőben is sikerült meggyőző előnnyel célba érnem, ezzel ott lehetek az EB-n a könnyűsúlyúak közt egypárban! Az eredménnyel elégedett vagyok, a teljesítményemmel kevésbé. Az utóbbi pár napban nem ment úgy a hajó, ahogy szokott. Valami apróság hiányzott a mai pályákból is, így maradt bennem hiányérzet. Az Európa-bajnokságig még 3 hetem van. Ennyi időm lesz visszatalálni a helyes útra. Most kelleni fog pár nap pihi, aztán új lendülettel csapok bele a munkába” – írta a közösségi oldalon a váci sportember.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  IX. BÚI Triatlon sprint amatőr kupa és utánpótlás ranglista verseny és MIX VÁLTÓ Országos Bajnokság

Galambos Péter az olimpiai programban nem szereplő könnyűsúlyú egypárban méretteti meg magát, majd azt követően viszont csatlakozik a négypárevezős csapat felkészüléséhez, amely május 17-én, a végső kvalifikációs regattán vív meg az olimpiai szereplésért Luzernben. (Fotó: Czucz Bálint)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments