Így vigyázhatunk szeretteinkre az új koronavírus-járvány idején

A csalók minden lehetőséget megragadnak és leginkább az idős emberekre fókuszálnak, akik egyedül élnek. Beszélgessünk rokonainkkal a veszélyekről – hívja fel a figyelmet az  Országos Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály.

Világszerte tapasztalható, hogy az új koronavírus által terjesztett járvány miatt megjelentek az olyan álértékesítők, akik weboldalakon, közösségi oldalakon, e-mail címeken és telefonon keresztül kínálnak egészségügyi eszközöket és újonnan már a vakcinával történő oltásra is ajánlkoznak vagy erre hivatkozva személyes adatokat próbálnak kicsalni.

A csalók klinikai, kórházi dolgozóknak, háziorvosnak vagy önkormányzati dolgozónak kiadva magukat személyesen vagy telefonon keresztül igyekeznek megtéveszteni az idős embereket az oltásra hivatkozással. Előfordulhat, hogy személyesen keresik meg az idős embereket, ekkor egészségügyi dolgozók által viselt fehér ruhában jelennek meg. Adategyeztetést végeznek, személyes és bankkártya adatokat kérnek annak érdekében, hogy az általuk hivatkozott szervezet nevében (pl.önkormányzat) a járvány miatt támogatást tudjanak átutalni a felhívott részére, egyben – látszólag – a védőoltásra is regisztrálnak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egyedül indult gombászni, a váci rendőrök megtalálták

Személyes és pénzügyi adataink komoly értéket képviselnek. Ha ezek illetéktelen személyek számára hozzáférhetővé válnak, az jelentős anyagi károkat okozhat.

A rendőrség tanácsa arra az esetre, ha valaki ilyen hívást kap járjon utána, hogy valóban a hivatkozott szervezet vagy hivatal kereste meg. Tegye le a telefont, majd hívja fel a telefonáló által megjelölt intézményt! Tegyen fel ellenőrző kérdéseket: kérdezze meg a hivatkozott szervezet központi elérhetőségét, a hívó nevét, beosztást! Legyen gyanús, ha pénzátutalásról esik szó, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolításában segítenek! Bankkártya adataikat semmilyen körülmények között ne adják meg ismeretleneknek se telefonon, se személyesen! Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszéljenek magánügyeikről, mert visszaélhetnek az információkkal! Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek! Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot! 

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egyedül indult gombászni, a váci rendőrök megtalálták

A rendőrség célja, hogy az elkövetési módszer tudatosításával lehetőleg senki ne dőljön be a csalóknak. Minél többet beszélgetnek erről idős rokonaikkal, ismerőseikkel, annál kisebb eséllyel csaphatják be őket. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments