Sokkoló árak a magyar boltokban: ezek az élelmiszerek drágultak a legtöbbet tavaly óta

Februárban 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz képest pedig 0,7 százalékkal emelkedtek – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző három hónapban egyformán 2,7%-os volt az éves infláció, tavaly októberben 3%-os, szeptemberben 3,4%-os volt. A februári maginfláció 4,1% volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb a januárinál. Februárban az átlagosnál jobban nőttek az élelmiszerárak, 3,4%-kal, a dohányáruk 16,5%-kal drágultak, az üzemanyagok ára 4,6%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva – írja az agrarszektor.hu.

Az élelmiszerek között az étolaj ára 25,1%-kal, a cukoré 9,9%-kal, a munkahelyi étkezésé 8%-kal, a liszté 7,1%-kal emelkedett. Az idényáras élelmiszerek, mint a burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen 5,8%-kal drágultak, ám ezen belül a gyümölcsök 17,3%-kal kerültek többe, míg a burgonya 14,8%-kal lett olcsóbb tavaly február óta. A sertéshús ára 7,3%-kal, a baromfihúsé 0,6%-kal csökkent.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egekben az alma ára: döbbenet, mennyit kérnek a hazai gyümölcsért a piacokon

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 9,9%-kal lettek drágábbak, ezen belül a szeszes italok ára 3%-kal nőtt. A járműüzemanyagok ára februárban 3,8%-kal megugrott, és tavaly február óta először lett magasabb éves összevetésben, mégpedig 4,6%-kal.

A fogyasztói árak átlagosan 0,7%-os februári emelkedésében fontos szerep jutott az élelmiszerek 1%-os drágulásának, ezen belül az étolaj 6,8%-kal, az idényáras élelmiszerek 3,5%-kal, a margarin 2,3%-kal, a tej 2,2%-kal kerül többe, a sertéshús viszont 1,5%-kal kevesebbe, mint januárban. A szolgáltatásokért 0,5%-kal, a tartós fogyasztási cikkekért 0,4%-kal kellett többet fizetni. ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments