Újra itthon játszottak: nyert a Vác

Igaz, hogy az egyik fix kiesőjelölt ellen, de győzelemmel vette a hosszú idő után ismét a váci stadionban megrendezett bajnokiját harmadosztályú focicsapatunk: Vác FC – Hódmezővásárhely 2-0 (0-0) – írja a vac.hu.

Mint beszámoltunk róla, nemrég a váci klub bejelentette: az MLSZ engedélyezte, hogy amíg nézők nélkül, zárt kapuk mellett rendezhetők csak meg a bajnokik, addig a váciaknak nem kell albérletben szerepelniük, hanem az évek óta felújítás alatt álló helyi stadion adhat otthont a meccseknek.

A mieink a 2015-ös harmadosztályú bajnokság megnyerése (2015. június 7: Vác – Orosháza 3-1) utáni első NB III-as találkozójukat rendezhették a váci stadionban. (Bajnoki utoljára még az NB II-ben 2019. májusában volt, amikor a vendég Tiszakécske nyert itt 1-0-ra.) Az ellenfél a hosszú hetek óta kiesőhelyen tanyázó Hódmezővásárhely volt, amely sportszerűn beleegyezett, hogy a mieinket sújtó vírus miatt az eredeti időponttal szemben csak ma játsszák le az összecsapást.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Fiatal birkózóink sikere a területi diákolimpián

Csapatunk esélyeshez illően nagy lendülettel kezdte az idén még nyeretlen két csapat mérkőzését. Már az első percekben is a váciak irányították a játékot, ám gólszerzési esélyek inkább csak a pontrúgások után adódtak. A félidő első felében még időnként a vendégek is veszélyeztettek, ám a szünetre maradt a gólnélküli döntetlen a hajtós, de nem túl magas színvonalú küzdelemben.

Nagy és döntő változást hozott viszont a második játékrész. Alig telt el két perc a félidőből, amikor egy beívelt hazai szabadrúgást a vásárhelyi kapus éppen Szalánszki Gergő (képünkön) elé paskolt, aki aztán meg is szerezte a vezetést, 1-0. A rúgott gól meghozta a Vác játékkedvét. Sorra gördültek a hazai támadások, melyek eredményeként az 53. percben Sóron Tibor megduplázta az előnyt, 2-0.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kegyeleti váltófutás a Reménységnél

Továbbra is beszorította megszeppent vendégét a Vác, ám a meccs háromnegyedénél egy teljesen ziccerig kijátszott akció végén váratlanul szépített a vendéggárda, 2-1. Sőt, már csak negyedóra volt hátra, amikor akár egalizálhatott volna az ellenfél, szerencsére Halasi Péter bravúrral védeni tudott. Két perce rá viszont eldőlt a pontok sorsa: Magos Mátyás próbálkozása pár centivel, de túljutott a gólvonalon, 3-1.
Végül egy eseményekben szegény első és egy szórakoztató második félidőt követően a Vác megérdemelten gyűjtötte be a pontokat és egy helyet javítva, a 14. helyen áll a 20 csapatos mezőny tabelláján.

A Vác FC a sorsolás szerint legközelebb most szombaton délután háromtól ismét a váci stadionban lép pályára: az ESMTK csapatát fogadja. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments