A perc, amikor hírekben szereplő statisztikai adatok az elvesztett szeretteinket kezdik jelenteni

Amikor kitört a háború, a szüleim még gyerekek voltak. A hírt a rádióból hallották, amit az utcabéliek vettek körül az óvóhelyen. Már a robbanásokat is hallhatták, de a hangszóróból a győzelemről és az igazságról beszéltek. Én egy emberöltővel később diákként, a kollégium TV képernyője elé rohantam az osztálytársaimmal, amikor a bemondónő megnyugtatta a nézőket, hogy a mai eső miatt némileg csökkent a háttérsugárzás, amit egy Csernobil nevű településen felrobbant atomerőműnek köszönhet a világ. Dermedten, bőrig ázva és valószínűleg egy kissé sugárfertőzötten hallgattuk az igazságot, amit, ha időben elmondanak nem mentünk volna ki a szakadó esőbe.

Most itt a vonaton mindenki a reggeli híreket nézi ismét, ki-ki a saját okostelefonjának monitorjáról. Én is. Döbbenten olvasom a vírus ellen beoltott emberek halálozási statisztikáját. A hírmondó szerint az európai oltástól kétszer annyian haltak meg, mint akik a keleti vakcinákat kapták. Erre mi szükség? Kérdezem magamtól, és próbálom összerakni a tényeket és az érdekeket a táblázatból, ami sehogy sem stimmel. Nem az lenne a lényeg, az üzenet, hogy mindenki oltassa be magát, mindegy melyik vakcinával, mert mindegyik jobb, mint a lélegeztetőgép?

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Mire átrágom magam még egyszer, már be is villan egy másik hír. Itt a jóllakott napközisre emlékeztető megmondó ember helyett egy virológus elemzi a hírt a maga szerénységével, (ő az a tudós, akit le asszonyságoztak a napokban). Pillanatok alatt megértem, hogy az előző cikkben az összehasonlítás alapja nem volt megfelelő. Kiderül, hogy pont fordítva kell érteni az előbbi összehasonlítást. Ez az öngól sem nyugtat meg, mert innen még bizalmatlanabbak lesznek az emberek. Pedig egy újabb hír talán megint ezt próbálja szépíteni azzal, hogy örömködve közlik, napokon belül megkap minden engedélyt a kínai vakcina. Tessék? Kérdezek vissza magamban, akkor eddig azt a néhány százezer embert úgy oltották be, hogy a szérum nem volt isten bizony? Jó-jó, napokon belül megkapja az engedélyt, de mi lett volna, ha az ellenkezője bizonyosodik be?

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments