Egyeztetés a kórház új épületeinek terveiről

Csütörtökön online formában tartottak megbeszélést a Jávorszky Ödön Kórház új épületeinek terveiről az állam által megbízott tervezőkkel a váci városvezetés és az építész szakma hivatali illetékesei – számol be a vac.hu.

Mint ismeretes, még 2017-ben született a szakrendelő fejlesztéséről kormányhatározat, ám ezt követően két éven keresztül nem történtek jelentős lépések a megvalósítás érdekében. Ezen változtatva az önkormányzat új vezetése megkötötte a szükséges tervezői szerződést, sürgette a dokumentáció elkészültét, megfogalmazta javaslatait. A váci településrendezési terv elfogadása után tavaly májusban az állami főépítészhez került az anyag.

A mostani megbeszélésen a tervezők ismertették a jelenlegi építészeti elképzeléseket. Eszerint a mostani bejáratnál lévő betonépület torzón kívül lebontásra kerül a volt nővérszálló és a szakrendelő épülete is. Új főbejárata lesz az állami intézménynek, ezen keresztül érhető majd el a kórház főépülete és a szakrendelő is, külön bejárata lesz a sürgősségi betegállátónak (SBO).

A városvezetés kérései között volt a – jelenleg a terveken így nem szereplő – taxidroszt kiépítése, valamint a rászoruló járóbetegek beszállítását megkönnyítő autós megközelíthetőség biztosítása a főbejárat közvetlen közelében, úgy, ahogyan a szakrendelőnél és az SBO-nál ez ma is adott.

Az új épületek előtt egy bejárati kapuzat és előtető sáv húzódik, ennek színezetére vonatkozóan az építészszakma folytatja az egyeztetést. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments