Főcímdal lesz a váci szerzőpáros egyik szerzeményéből

Lezárult a nevezés a „Fonogram Magyar Zenei Díj” 2021-es kiírásában, és a jelöltek listáját böngészve örömmel nyugtázhatjuk, hogy – közvetve – ezúttal (is) van váci érdekeltség a rangos elismerés vonatkozásában. Ráadásul a Pálinkás Gergely – Toldi Tamás szerzőpáros „Álarc nélkül” című száma egy készülő film főcimdalaként is hallható lesz.  

A Fonogram-díj „Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele” kategóriájában versenyben van Charlie: „Mindenen túl” című korongja is, s a lemezen szereplő számok közül kettőt is két egyre ismertebbé váló váci dalszerző-előadó, Toldi Tamás szövegíró-énekes és Pálinkás Gergely dalszerző-gitáros jegyez, a szerzemények címe: „Álarc nélkül”, „Ameddig szól bennem a dal”.

„Alig több mint négy éve, 2016 decemberében ünnepeltük, egy életmű koncerttel, Varga Miklós hatvanadik születésnapját, ahol a sok sztárvendég között ott volt Charlie is, ekkor ismerkedtem meg vele. A meghívottak között Demjén Ferenc ugyancsak ott lett volna, de sajnálatos módon nem tudott eljönni, így rám hárult az a nem kis feladat, hogy énekeljek helyette a „Ki szívét osztja szét” című gyönyörű dalban, amit eredetileg Miklós, Charlie és Rózsi énekeltek. Hihetetlen érzés volt két ekkora legendával együtt énekelni a teltházas Syma csarnokban. Charlie megdicsért a koncert után és jó kapcsolatba kerültünk. Pár évre rá megkerestem őt, mert Pálinkás Gergő barátommal készítettünk egy szerzői albumot, és volt egy dal, az „Álarc nélkül”, aminek kapcsán felmerült Charlie neve. Ez az album a járványhelyzet miatt sajnos még nem jelent meg, de várhatóan idén kijöhet. Nos, Charlie meghallgatta a számot és vállalta, hogy a nevét adja hozzá, ami hatalmas megtiszteltetés volt. Egy héttel azután, hogy felvettük a dalt, Charlie felhívott és elmondta, hogy azóta többször meghallgatta, és megkérdezte, hogy mit szólnánk ahhoz, ha rátenné a készülő szóló lemezére is. Hát mit szóltunk volna? Természetesen beleegyeztünk, nagy örömmel és onnantól kezdve még szorosabb lett a kapcsolatunk, olyannyira, hogy megkért minket arra, hogy ha van még olyan dalunk, amiről úgy gondoljuk, hogy jó lehet erre a lemezre, akkor mutassuk meg bátran. Ezzel a lehetőséggel is éltünk, hiszen pont akkor készült el egy új Pálinkás-Toldi szerzemény, az „Ameddig szó bennem a dal”, ami szintén betalált Charlie-nál, így aztán ez is rákerült a „Mindenen túl” című albumra” – osztotta meg érdeklődésünkre a Charlie-val közös sztorijuk eredetét Toldi Tamás.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

Hozzátette: az énekes egy megszokott szerzői stábbal dolgozik hosszú évek óta, s nagyon nehezen fogad be dalokat „idegen” szerzőktől, így aztán különösen nagy szó, hogy ezúttal kivételt tett velük.

„Hihetetlenül nagy élmény, hogy létrejött ez a közös munka, amit remélhetőleg még továbbiak fognak követni. Az is kiderült, hogy Charlie és zenekara már ismerte és nyomokban követte Gergő munkáját, ami szintén nagyon megtisztelő” – folytatta a váci énekes dalszerző.

Azt is elárulta, hogy a lemez megjelenését követően megkereste őket Dézsy Zoltán filmrendező, mert nagyon megtetszett neki az „Álarc nélkül” és szerette volna, ha ez a szám főcímdalként szerepelhetne a most készülő és szeptemberben bemutatandó „Tíz perc múlva három” című új filmjében, amiben végül több Pálinkás – Toldi szerzemény is helyet kap. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments