Galambos Péter volt a leggyorsabb, aranyérmet szerzett az Európa-bajnokságon

Az A döntőben szereplő mindkét magyar egység aranyérmet nyert vasárnap az evezős Európa-bajnokság zárónapján, az olaszországi Varesében. Galambos Péter volt a mezőnye leggyorsabbja.

Galambos Péter az olimpiai programban nem szereplő, tíz indulót felvonultató könnyűsúlyú egypárban volt érdekelt. A rutinos váci kiválóság a pénteki előfutamok során nemcsak megnyerte futamát, hanem az egész mezőnyt tekintve a leggyorsabbnak bizonyult. Azonnal az A döntőbe jutott, majd ott rajt-cél győzelmet aratott. Galambos már 500 méternél közel egy hajóval meg tudott lépni a mezőnytől, a különbség a táv felénél pedig a duplájára nőtt. Miután mögötte a riválisok egymással küzdöttek, és Galambosra 1500 méternél sem tudtak feljönni, a magyar evezős magabiztos előnnyel ért célba – írja az MTI.

A 34 éves evezősnek a felnőttek mezőnyében nagy világversenyen ez a második aranyérme, a 2019-es Eb-győzelem után. Szintén könnyűsúlyú egypárban Eb-n korábban egy második helyezése (2017) volt még, míg a világbajnokságon három ezüst- (2012, 2016, 2019) és két bronzérmet (2010, 2013) szerzett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kézilabda: a másik pont a hetesvonalon maradt

Galambos a magyar szövetség honlapjának elmondta: fizikailag és mentálisan is jó állapotban érkezett meg Varesebe, ahol jól tudott alkalmazkodni a zavaró körülményekhez, hogy a hét első felére tervezett, de a rossz időjárás miatt megcsúszott, és csütörtökig tartó európai olimpiai kvalifikációs verseny miatt nem volt lehetősége edzeni a pályán.

“Viszonylag erőlködés nélkül tudtam nyerni. Nem hittem volna, hogy ennyivel előrébb leszek a többieknél. Sejtettem, hogy a döntőben gyors leszek a rajtban és a mezőny első felében fogok haladni, de nem számítottam arra, hogy ennyire el tudok csúszni. Remek verseny volt, minden klappolt” – mondta. Hozzátette: a továbbiakban is a könnyűsúlyú egypárra koncentrál, és legközelebb három hét múlva a zágrábi világkupán áll rajthoz.

A C döntőben zárta szereplését férfi egypárban (o. sz., 23 i.) a szintén váci Ács Kristóf, illetve kétpárban (o. sz., 24 i.) Szabó Márton és Bácskai Máté, aki ugyancsak váci. Az egypár hatodik, a kétpár negyedik lett, így a 18. és a 16. helyen végeztek az Eb-n.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kézilabda: a másik pont a hetesvonalon maradt

Az Európa-bajnokságra 35 ország 629 versenyzője nevezett. (Fotó: Facebook)

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments