Homokozók tisztultak meg, kivizsgáltak több problémát is Alsóvárosban

Az alsóvárosi választókerületben több éve el nem végzett munkákban léptek ismét előre. Az elmúlt pár napban történtekről a közösségi oldalon számol be Ferjancsics László önkormányzati képviselő.

„A Rádi úti lakótelep belső, önkormányzati parkjaiba is odaért a kosaras kocsi: az épületek környékén visszavágták a fákat, és jutott idő az esztétikai vágásokra is. Szintén ezen lakótelepen rendbe tették a homokozókat. Mivel az ott lakók tavaly egy kérdőíves szavazáson elsöprő többséggel úgy döntöttek, hogy nincs szükség 4 homokozóra (és látható is volt, hogy nem használják ezeket a célnak megfelelően), ezért hamarosan növényeket telepítenek egy részükbe. Ha úgy hozza az élet, hogy ismét használatba vennék a kicsik, akkor könnyen visszaalakíthatók lesznek” – írja.

Kedden megkezdődött parkolóépítési program is, melynek első lépéseként a Damjanich téren épül 8 új parkolóhely. Alsóváros más részein is lesz kapacitás bővítés, a tervek szerint idén még legalább két tucatnyi várakozóhelyet alakítanak ki – olvasható a beszámolóban.

„A városháza kérésére a vízmű kamerával diagnosztizálta a Csányi krt. 88. számú tízemeletes melletti csatornát, amely fölött évek óta egy nagyobb süllyedés van. Jó hír, hogy nincs probléma a csatornával. Valószínűleg a kb. 10 évvel ezelőtti vízműves kivitelezés tömörítésével lehet gond, így megkérjük a közműcéget a hiba kijavítására.

A Csányi krt. 84. számú tízemeletes melletti parkolóba belóg egy szegélyezett közműkiállás. Megkezdjük feltárását, ha ennek már nincs szerepe, akkor egyel nőhet a parkolóhelyek száma.”

Az alsóvárosi temető egyházi részének üzemeltetését pár napja átvette a város.

„Finoman szólva sem ápolt sírkertet kaptunk meg, emiatt ezen a héten több teherautónyi szemetet szedtek össze a munkatársak. Szembesülniük kellett egy csőtöréssel is – mely úgy tűnik nem mostanában keletkezett, és még nem tudni, hogy pontosan hol van.”

Ferjancsics László kérésére a közterület-felügyelet felszólította a Rózsa utca – Damjanich tér kereszteződésében lévő beépítetlen telek tulajdonosát, hogy végezze el a járdák takarítását, és a telken belül is legyen rend. Ha eredménytelen ezen intézkedés, akkor egy másik levelet is kap majd.

„A Damjanich térre egy újabb szelektív edény került kihelyezésre, és már vasárnaponként is ürítik a konténereket.

A Vásár utcában régi lakossági igény is teljesült a kosaras vágásokkal, de ezt a jövő héten folytatni kell a Don Papa vendéglő (volt Miller’s Pub) előtt. Az autósokat arra kéri a város cége, hogy hagyják szabadon a vendéglő előtti parkolóhelyeket, mert csak így lehet elvégezni a favágási munkákat. Remélem 1-2 nap erejéig máshol parkolnak majd napközben.

És ne feledjék az Alsóvárosban lakók: hétfő az utolsó nap amikor még bedobhatják a 360-as buszjárat útvonalára és a sárga körforgalmakra vonatkozó kérdőíveket a három megjelölt áruházban elhelyezett dobozba” – írj Ferjancsics László. ♦