Kurnász Anikó: sok helyen élt már, egy világcég pénzügyi vezetője volt, most mégis hazajött és politizál

A Párbeszéd Magyarországért Pest Megye 4. számú választókerületének elnöke. Pénzügyi vezető volt, a szuper porszívókat is gyártó Dyson-nál. Élt Tokióban, Hongkongban, Angliában, de mégis hazajött tavaly. Ő Kurnász Anikó, aki Vácon született ugyan, de a sors elsodorta őt. Most Csőváron él a szülői házban. Azt mondja 20 év után döntött úgy, hogy más területen szeretné kipróbálni magát, és ez a politika lett, de emellett szeretne orvosnak is tanulni.

– A múltkor egyik beszélgetésünk alkalmával mondtad, hogy te külföldön cégvezetéssel foglalkoztál. Hogy kerültél a „semmiből” egyszer csak vissza, bele a váci közéletbe? Mit kell tudnunk rólad?

-Eredetileg is innen származom, én Vácott születtem és Csőváron nőttem fel. Itt jártam iskolába, Csővárra és Acsára, utána Budapestre kerültem fel egy középiskolába, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba. Azután az történt, hogy kiköltöztem Angliába, ahol egy iskolában dolgoztam, mozgássérült és fogyatékos gyerekeknél voltam osztálysegítő. A szokásos dolog történt, hogy megismerkedtem egy fiúval és végül is ott maradtam. Férjhez mentem, családot alapítottam. Van egy fiam, ő most már 24 éves, ott született. Ott ragadtam Angliában. és valamit kezdenem kellett magammal. A pénzügyi területet választottam, mivel könyvelőként szereztem szakképesítést. Egy ot- tani csúcstechnológiai céghez, a Dyson-hoz szegődtem. Itthon annyira még nem ismerték, bár ez már változott az elmúlt években. Nagyon szerettem ott dolgozni és nagyon büszke is voltam a termékeikre. Húsz évet töltöttem velük, vezető lettem a pénzügyi osztályon. Nagyon szerencsés voltam, segítettek diplomát szerezni, munkám mellett. A karrierem így fejlődött, nekik köszönhetően egy picit utaztam is a világban. Tizenkét év Anglia után kiküldtek Hongkongba, hogy ott nyissak egy új ázsiai központot, mivel az lett a cég új fókusza. Az ott töltött négy év felében sokat voltam Kínában is, ahol pénzügyi igazgatóként vezettem az új vállalatunk alapítását és felfejlesztését. Innen Japánba, pontosabban Tokióba mentem két évre, hogy az akkori legnagyobb piacunkat vezessem. Ma már ez Kína.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Végül “visszajöttem” Bécsbe további két évre mint a kelet-közép-európai régió pénzügyi igazgatója, többek között Magyarországért is felelve.

Ott ünnepeltem a huszadik Dyson évfordulómat, és nagyon elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy valami mással is szeretnék foglalkozni az elkövetkező húszban. Eredetileg nem érdekelt a pénzügyi szakma, de én nagyon szeretek új dolgokat tanulni, fantasztikus lehetőségeim is voltak, és ezért nagyon élveztem, amikor bele kerültem. Itt volt az ideje viszont, hogy olyan pályára lépjek ami mindig is érdekelt és a humán érdeklődési körömhöz is jobban passzol.

– Pénzügyi vezetőként dolgoztál a Dyson-nál és mégis a politika hozott haza, vagy más?

-Mind a kettő. El kell mondjam, hogy én teljesen apolitikus voltam úgy ezelőtt 5 évig, nem is szavaztam még életemben, mert még túl fiatal voltam, amikor elmentem itthonról. Amikor pedig külföldön laktam, úgy gondoltam, hogy inkább nem szólok bele abba, ami itthon történik, ha már én máshol fizetek adót. De aztán egyre jobban láttam a rossz híreket, mert a rossz hírek, azok bejárják a világot. Nagyon őszinte leszek: amikor én kiköltöztem 18 évesen, akkor külföldön úgy fogadtak, hogy hú a magyarok milyen klassz kicsi nép, milyen okosak. Az elmúlt 5 évben vettem észre, hogy más fogadtatásom van.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A másik dolog az, hogy elkezdtem természetesen figyelni arra, hogy mi történik itthon. Két dolgot láttam: hogy micsoda gyűlöletkeltő propaganda megy, az uszítás, ami elkezdődött nagyon el kezdett bántani. És gyakran jártam haza, mikor a szüleim még éltek és azt is kezdtem észrevenni, hogy mennyire nőnek a különbségek, hogy tényleg nagyon kevés, akinek nagyon jól megy a sora itthon, miközben szerintem rengetegen maradtak az út szélén, akármit mondanak is. Ez nagyon el kezdett zavarni. Ezért azt gondoltam, hogy tökéletes időzítés volt a tavalyi nyár, hogy hazajöjjek és két dolgot is kipróbáljak. Az egyik az, hogy készüljek a felvételire az orvosi egyetemre. A másik pedig, hogy 2022-ben jönnek a választások és most van a lehetősége, hogy próbáljak valamit tenni azért, hogy akkor változtatni lehessen. Nagyon sokan elégedetlenkedünk a jelenlegi helyzetünkről, én szeretnék tenni is valamit.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Szeretné elolvasni cikkünket? Jelentkezzen be! Vagy csatlakozzon hozzánk! Indítsa el a 14 napos ingyenes próbaolvasási időszakot!


 

Kérjük, támogassa a független váci újságírást azzal, hogy cikkeinket olvassa és előfizet lapunkra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments