Létezik-e fájdalomcsillapítás gyógyszer nélkül?

Az emberek többsége tisztában van a fájdalom jelentésével, érzésével, fogalmával. A fájdalom lassan a kor emberének mindennapi életévé, mindennapi jelenségévé vált. Rohanó világunkban szinte természetessé vált, hogy a kisebb-nagyobb mértékben zavaró fájdalommal együtt tudunk élni. Mindenki ismeri, de mindenkinek más és mást jelent. Rengeteg jelzőnk van rá: éles, tompa, szúró, görcsös, égető, nyilalló, sajgó, hasogató, szorító és még folytathatnám.  

A fájdalom mindig üzenet, figyelmeztetés. Jelez a szervezet, hogy hagyjuk abba azt, amitől kialakul a fájdalom, jelez, hogy valahol gyulladás, betegség van a szervezetünkben, illetve szól, hogy egy adott szövet, testrész pihentetésére van szükség.

Mióta ember él a földön és gyógyítók próbálnak segíteni a bajban lévőknek, a fájdalommal való küzdelem volt az egyik legfontosabb feladat. Minden orvos joga és kötelessége a fájdalom csillapítása. A hőn áhított eredmény azonban sok esetben elmarad, és a krónikus fájdalomtól meggyötört ember egyik orvostól a másikig sodródik anélkül, hogy hatékony segítséget kapna. A fájdalomcsillapítás tehát az egyik legfontosabb feladata a gyógyításnak. Rendkívül sokrétű, összetett folyamat, melyet rengeteg külső és belső tényező befolyásol.

A felgyorsult világban, szinte automata üzemmódban, egyfajta robotpilótával vezérelt az életünk és ennek megfelelően a fájdalom gyors, tüneti csillapításának számos lehetőségét tárja elénk, teszi számunkra könnyen elérhetővé.  Ismertségüket csodát ígérő reklámok táplálják belénk. Amint megjelenik a tünet, már a megfelelő reklám, vagy az interneten megtalálható információk alapján kész is a diagnózis, nincs szükségünk többé szakértelemre, rögtön tudjuk, hogy mit kell beszednünk.   Ezen készítmények legtöbbje azonban nem a valódi okot, a fájdalmat kiváltó elváltozást szünteti meg, csak a fájdalom érzetet tompítja, teszi elviselhetővé. A szervezetben lévő gyulladás, góc pedig tovább él, a helyzet pedig tovább súlyosbodhat. A különböző fájdalomcsillapító készítmények beszedésével pedig nemcsak, hogy nem gyógyulunk, hanem azok mellékhatásait is elszenvedjük, amire aztán bekapkodhatjuk a következő „orvosságokat”.

Nézzük meg, hogy mi is a fájdalom?

A fájdalom érzése számos, a testünkben lezajló kémiai-biológiai történés következménye. A fájdalom nagysága nem mindig áll arányban a kiváltó ok súlyosságával. A fájdalomérzet mértékét azonban nemcsak a kiváltó ok befolyásolja, hanem függ még az egyén pillanatnyi pszichés, lelki, fizikai állapotától, szociális helyzetétől. Egyénenként eltérő a fájdalomküszöb, valamint a fájdalomérzetet befolyásolja a mindenkori fizikai állapot, az izgalma állapot, a különböző érzéstelenítők – például a fent említett készítmények, az alkohol -, az orvosokban, a különféle gyógyító módszerekben vetett hit, stb. A fájdalom megélését nagymértékben befolyásolja a korábbi tapasztalatai, de még a genetikai adottságai is. Veleszületett állapot, hogy a szervezet milyen számú fájdalomérzékelő készüléket (receptort) tartalmaz. A hát bőrén sokkal kevesebb ilyen receptor található, mint az arcon, vagy a kezeken. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos fájdalom mögött többféle ok is meghúzódhat. Ahhoz, hogy a helyes módszert válasszuk a fájdalomcsillapításra meg kell ismernünk annak eredetét, hátterét és fel kell térképeznünk a mértékét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

Hol az a hely?

A fájdalom sokszor nem is ott érezhető, ahol annak oka leledzik, illetve sokkal távolabbi területre is kisugárzik, mint ahol a probléma van. Fájdalomérzet során olyan anyagok szabadulnak fel, amelyek a fájdalomérző készülékekhez (receptorokhoz) kapcsolódva kiváltják az ingerületet, ami ezután az idegek útján a gerincvelőn keresztül vezetődik az agyba. A fájdalomérzet az agykéregben tudatosul. Miután ez megtörténik különböző válaszreakciók indulnak el a megfelelő idegpályákon. Létezik egy úgynevezett fájdalom kapuelmélet, amely Melzack és Wall (1965) nevéhez fűződik. Alapját az a megfigyelés adta, hogy különböző ősi kultúrákban, egyes szertartások vezetői akár életveszélyes és óriási fájdalommal járó rituálékon esnek át és közben arcukon, gesztusaikon mindebből semmi nem látható, nem érzékelhető. Nem véletlenül, olyan átszellemült állapotban vannak, hogy a megfelelő idegi kapu, mely által a fájdalom érzékelhetővé válhatna, zárva van. A szertartás ideje alatt nem válik tudatossá a fájdalom. Az elmélet szerint a központi idegrendszerben található egy „idegi kapu”, amely zárt állapotában nem engedi tovább a fájdalom keltette idegimpulzusokat a magasabb agyi központok felé. Az idegi kapu nem más, mint a periaqueductalis szürkeállomány (PAG), a középagy egyik része. Amikor e terület idegsejtjei aktívak, a gerincvelő egyes rostjai is aktiválódnak, melyek így gátolják a fájdalomtovábbító idegsejtek működését. Sok fájdalomcsillapító készítmény is a PAG területét aktiválja, ezáltal fejtve ki hatásukat.

„Minden nap ajándék, amikor felkelsz, és nem fáj”

Az ember megpróbál némi humorral hozzá állni a gondjához, de ezt nem mindig sikerül őszintén átéreznie. A fájdalom sokféle szempont szerint kategorizálható, amelyet azért jó ismerni, mert más és más kezelést igényel. Fennállásának ideje határozza meg, hogy akutnak (heveny) vagy krónikusnak (idült) számít. Akut (heveny) fájdalom esetén a panasz kevesebb, mint 3 hónap alatt (akár spontán) megszűnik. Krónikus (idült) fájdalomról pedig akkor beszélünk, amikor az több mint 3 hónapja fennáll. Van úgynevezett rekurráló (vissza-visszatérő) formája is, ami felváltva lehet akut vagy krónikus szakaszú. A fájdalom komplexitását tekintve a hatásai is összetettek. Elsőként a fájdalmat észleljük, felismerjük, majd ezzel egyidőben lokalizáljuk és elindul az ördögi kör. A fájdalom-stressz azonnali hatást gyakorol az autonóm (vegetatív) idegrendszerre, megváltoztatja a viselkedésünket, félelem, szorongás alakulhat ki, ami akár agressziót is kiválthat. A krónikus fájdalom hosszútávon gyakran okoz depressziót. Az állandósult fájdalom, a csökkent teljesítő képesség lassan, de biztosan felemészti az ember testét és lelkét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

A fájdalom megjelenésével párhuzamosan az ember elkezdi saját magát kímélni, ez akár tudatalatti is lehet. Igyekszik magát és az érintett területet kímélni, mozgásszegény életmódra vált. Ez sajnos nem minden esetben jó válaszreakció az ember részéről, mert ezzel egyidőben elindul egy tartási deficit esetleg izomatrófia (izomsorvadás) is. A folyamat előrehaladtával az ízületek, a kötőszövetek is másképp terhelődnek, túlterhelődnek, kialakulhat egy aszimmetria, aminek következtében már ott is fáj ahol eddig nem is volt probléma.

Természetes fájdalomcsillapítók

Ma már tudjuk, hogy a legtöbb betegséget, vagyis az egészséghiányos állapotot a természettől, a természetes önvalónktól való eltávolodás okozza. Megborult az egység, az egyensúly az emberen belül, az ember és az ember, valamint az ember és a természet között is. Bármennyit fejlődik a világ és az orvostudomány, végül mindig belátjuk, hogy csak egyetlen helyes út van, ha visszatérünk a természethez, a természetes gyógymódokhoz.

Első lépésként mindig tisztáznunk kell a háttérben zajló eseményeket. A fájdalom tehát szervezetünk jelzése, egy vészcsengő, hogy figyeljünk rá jobban, mert valami baj van! Sok esetben akár az életet veszélyeztető állapot is megbújhat mögötte. Pontosan ebből adódóan, az ismeretlen eredetű fájdalmat szigorúan tilos a pontos diagnózis megléte nélkül csillapítani! Mivel az esetek többségében igen összetett tünetről van szó, nehéz és hosszú idő pontosan diagnosztizálni. Nem érdemes találgatni, mert egy helytelenül megválasztott kezeléssel csak az idő múlik, a panasz nem és az ok mindeközben súlyosbodhat.

A gyógyítás nem kényszeríthet olyasmit a testre, ami még inkább megterheli. A természetes gyógymódok elsősorban az öngyógyító erők felébresztésére törekednek.

Több évezredes tapasztalata van az emberiségnek a fájdalomcsillapítás területén, kisebb-nagyobb sikerekkel. Vannak azok, akik egy kapszula vagy „csodabogyó” bevételével már azonnali teljes gyógyulást akarnak és vannak azok, akik tisztában vannak azzal, hogy végleges eredményt bizonyos esetekben csak apránként lépdelve lehet elérni. Életmódváltással, megfelelő táplálkozással (minőségi, mennyiségi) és természetes gyógymódokkal, mint például az akupunktúra, a mágnesterápia, az aromaterápia, a gyógynövények illetve egyéb alternatív technikák alkalmazásával az ember képes saját gyógyító folyamatainak aktiválására, ezzel is sokat javítva a fájdalom érzékelését, csillapítását. A lézer is, mint minden rendezett fény, természeténél fogva rendet teremt maga körül. Ez a tulajdonsága teszi őt alkalmassá a gyógyításra és a fájdalomcsillapításra. Mivel az világegyetemben minden fény természetű, ezért minél közelebb áll valami a legtermészetesebb állapotunkhoz, annál elfogadóbb a testünk és hatásaként a sejtjeink fel tudják venni újra az alapállapotot, a rendezett struktúrát.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

Hogyan segít a fájdalomcsillapításában a lágy-lézer kezelés

Az elmúlt 50 évben számos klinikai tanulmányt és klinikai vizsgálatot végeztek, melyek alátámasztották a lágylézeres kezelések jótékony hatásait. A lézerterápia fájdalomcsillapító hatása több biológiai folyamaton alapul:

Blokkolja a fájdalom ingerületek átvitelét a sérült testrész és az agy között. Ezáltal csökkenti az ideg érzékenységet és jelentősen csökkenti a fájdalomérzetet. Az idegvégződések között az információt a neurotransmitterek (speciális vegyi anyagok) szállítják. A lézer ezt a folyamatot képes átmenetileg leállítani.

Csökkenti a sérült testrészben a gyulladást és a duzzanatot. Ezeknek nem “csak” a fájdalom csillapításában van szerepük, hanem a gyógyulást is elősegítik. A lézerkezelés mind helyileg, mind szisztémásan képes a mikrokeringés javítására, aminek eredményeképpen javul a sejtek oxigén és tápanyag ellátása is, ezzel egyidőben rendeződnek az anyagcserefolyamatok, és helyre áll a rend.

Fokozza az endorfinok és enkefalinok termelését, illetve felszabadulását, amelyek természetes fájdalomcsillapító vegyi anyagok a szervezetünkben, ezáltal csökkentik a fájdalomérzetet. Amikor egy ingerület (pl.: lézerkezelés hatása) eléri a gerincvelőt, endorfinok szabadulnak fel, amelyek megakadályozzák az idegsejteket abban, hogy további fájdalomingert továbbítsanak a központi idegrendszerbe.

A Safe Laser orvostechnikai, lágy lézer terápiás berendezések közül az SL 500 Infra készülék képes ezeket a folyamatokat elindítani, kiváltani a kezelt szervezetből. A 808 nm hullámhosszú, infravörös lézer biológiai hatása akár 8 cm mélységben is érvényesül. A hatékony fájdalomcsillapítás mellett képes a porcsejteket regenerálni, gyulladást csökkenteni és gyorsítani a sebgyógyulás folyamatát.

Mit kell tudni a Safe Laser kezelésről

A Safe Laser 500 Infra lézert a fájdalmas vagy sérült területre kontakt módon kell ráhelyezni és a adott ideig világítani, majd áttenni a következő pontra. Egymás után több pont is kezelhető a fájdalmas, sérült terület nagyságától függően. Általában a “nyomásérzékeny” pontokat kell kezelni. Ahhoz, hogy a 8 cm-nél mélyebben fekvő területek is elérhetőek legyenek, a készüléket, amennyire lehet, rá kell nyomni a felületre, ezzel a kompresszióval csökkentve a szövetvastagságot. Kezelési reakcióként az első kezelés után a fájdalom átmenetileg felerősödhet, pár óra elteltével azonban ez csökkenni fog. Vannak bizonyos fájdalmak, amik egy kezeléssel szinte teljesen megszüntethetők és vannak olyanok is, amik esetleg lassabban vagy egyáltalán nem reagálnak a kezelésre. Ezekben az esetekben érdemes szakember véleményét, segítségét kérni. (Bell Barbara – Safe Laser Szakértő, Mobil: +36 30 421 5883, E-mailcím: informacio@safelaser.info)(X) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments