Nem kerül semmibe, mégis hasznos: így segíthetjük a hazatérő fecskéket tavasszal

A molnár- és füsti fecskék fészeképítésének segítéséhez mesterséges sárgyűjtőhelyek létrehozását javasolja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) – írja az agrarszektor.hu.

A természetvédők közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy idén tavasszal is nehezen indul az amúgy is megfogyatkozott állományú molnár- és füsti fecskék költése. Az elhúzódó hűvös idő miatt vonulásuk legalább két hetet csúszik.

A fecskék sárból készítik el és tatarozzák fészkeiket, de azokon a helyeken, ahol aszfalttal, betonnal, térburkoló kővel fedték le a talajt, nem találnak maguknak kellő mennyiségű építőanyagot. Emellett az egyre gyakoribbá váló aszályos tavaszok, nyárelők is gondot okoznak a fészeképítésnél. Ezen a természetes és a kihelyezett fészkek, fészektelepek közelében mesterséges sárgyűjtőhelyek létesítésével és fenntartásával lehet segíteni.

A szakemberek azt javasolják, hogy kisforgalmú utak földes padkáján, gyártelepek udvarán slag vagy vödör segítségével asztalnyi területet iszapoljanak be az emberek, majd addig locsolják a vizet, amíg a talaj többet már nem tud beszívni. Ezt követően – az időjárástól, a csapadékviszonyoktól függően – néhány naponta újra meg kell locsolni a területet, folyamatosan lágy saras állagban tartva azt. A sárgyűjtőhelyeket április második felétől május végéig, huzamosabb ideig tartó aszály esetén pedig július végéig érdemes fenntartani. Ilyen sárgyűjtőt a kertben is lehet létesíteni, de tálcás sárgyűjtőhelyet is készíthetnek az emberek, amely erkélyen, tornácon is használható. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments