Nyitott terasz

Április végi kisváros. A levegő megtelt illatokkal. A belvárosi sétálóutca térkövei vidáman bújnak össze, ahogy a teraszokon ülő fiatal vendégek is – Szávai Attila tárcája.

Az egyik teraszon épp pincér sürgölődik, alig győzi a rendeléseket. A vendéglátó hely előtt jelenleg öten ülnek. Talán a legfeltűnőbb az ötvenes, harsány színű ruhákba öltözött, túl-sminkelt, láthatóan egyedül élő nő. Épp a fodrásztól jött, érezni a kissé eltúlzott hajlakk szagát. Sokat pipiskedik a frizurájával, miközben a teáját kevergeti. Szereti azt a hangot, amikor a kiskanál fejét az alapos keverés után óvatosan végighúzza a csésze peremén, majd odakocogtatja, hogy a maradék teacseppek se vesszenek kárba. A hajlakk szaga csak a pincérnek tűnik fel, mikor felveszi a rendelést. A nő már nagyon utálja a maszkot, saját leheletének belélegzését, így, hogy könnyebb legyen, pár csepp levendula illóolajat cseppentett rá, indulás előtt. Mivel a teraszon nem kötelező, így a kávéscsészéje mellé teszi a rózsaszínű vászonmaszkot. Táskájából tükröt vesz elő, sminkjét igazítja, sűrűn rebegteti műszempilláit. Megannyi fotót készít szemével önmaga csodálatáról. Többek közt az ilyenek miatt nincs mellette férfi. A szomszéd asztalnál harmincas üzletember ül, akinek imponál az idősebb nő. Talán anyakomplexus áll a háttérben, vagy csak békésebb kapcsolatot szeretne egy lelkileg, szellemileg érettebb nővel. Túl van már néhány korabeli nőn, akiknek csak a pénz számít. Próbál imponálni a lényegében már elvirágzott, és hanyatlásnak indult, de még jól karbantartott alanynak. A fiatal férfi márkás óráját úgy igazgatja, mintha csak véletlenül, hogy az jól látszódjon, ahogy cipőjét is, aminek az árából egy kisnyugdíjas négy raklap csirkefarhátat tudna venni. A nő úgy csinál, mintha nem venné észre, persze ez hamar észrevehető. Az aggleány húsz éve arra vár, hogy mint ezt mondogatni szokta otthon mosogatás közben: szerelmi állapotba kerüljön. A szerelmi állapot valamiért messzire kerüli. Utoljára egy mozdonyvezetőbe volt szerelmes lánykorában, de állandóan magával vitte a vasutas és az akkor még hamvas, fiatal lány egy idő után megunta a vonat fémszagát és a műbőrüléseket, ahogy nyaranta minden felálláskor cuppogott az odaragadt, odaizzadt bőr. Úgy tudott beszélni a mozdonyvezető a vonatvezetésről, mint lelkes részecskefizikus a kvarkokról és leptonokról. Amit a nő egy idő után megunt, és elhagyta a férfit.

Egy másik asztalnál fiatal pár ül kisgyerekkel. A kisfiút nehéz helyben marasztalni, folyton elszalad, tavasszal a gyerekeknek több intézni valója akad. Egy kutya megsimogatása, amit pórázon sétáltatnak, egy eldobott színes papír, egy bogár. Szülei épp arról beszélgetnek, hogy a gyerek mennyire sok mindent észrevesz a felnőttek arcán úgy is, ha azokat maszkok takarják. Hogy például csupán a szemekből, a tekintetekből mennyire pontosan tudnak következtetni az egészen kicsi gyerekek is a felnőtt lelki állapotára. Apuka közben lopva megnézi a terasz előtt elhaladó gimnazista korú lányokat, ezt látja az anyuka is, de nem akar szólni, mert jól van tartva, és alapvetően nem rossz a kapcsolatuk, elnézett már pár félrelépést. Harangszót hallani, amire a gyerek elcsendesedik, láthatóan szereti hallani a város templomtornyaiból időről-időre megkonduló harangokat. Néhány percre feltámad a szél, nem túl erős, amolyan áprilisi kölyökszél, ami csupán próbálgatja erejét. A teraszon ülők nagy része összébb húzza magán a tavaszi kabátot, csak az üzletember nem. Részben azért, mert rengeteg pénzt költ az immunrendszere erősítésére, részben pedig azért, mert a parfüm ára, amit használ, nagyjából a minimálbér egyharmada. Kicsit meg is lengeti kigombolt kabátját, hogy minél több illatmolekula jusson el az ötvenes nőig. Nem tudja, hogy a nő pár hónapja átesett a koronavíruson, viszont a szaglása még messze nem tökéletes.

Galambok szállnak le nem messze a terasztól, néhány morzsát remélnek a vendégektől és az utcán sétálóktól. A kisgyerek érdeklődve figyeli a szárnyasokat, a galambokkal akar játszani. Édesanyja finoman rászól. A hajlakkos nő hirtelen megfeledkezik a pipiskedésről, és arra gondol, miket és hogyan rontott el az anyuka, amiért ilyen minden lében kanálkát nevelt a gyerekből, zavartan krákog, mert közben félre nyeli a teát. Apuka a köhécselésre felfigyel, mert félti a gyereket a vírustól. A nőre néz, anyósára emlékezteti, undorodva gondol felesége anyjára, aki például a neki helyett azt mondja: néki.

A galambok egy rollerező fiú miatt felreppennek, a kisgyerek hosszan követi azokat tekintetével, arra gondol, de jó lenne galambnak lenni. Az idősebb nő is megnézi, mit figyel annyira lelkesen a kisgyerek, az égre emeli műszempilláit, megrebegteti azokat, majd arra gondol nagyot sóhajtva, talán a jövő hétvégén találkozik itt a teraszon a nagy Ővel. Húsz éve reménykedik ebben. Akivel aztán együtt szárnyalhatnak a szerelmi állapotban. Arra gondol, hogy az élete egy nyitott terasz, jönnek-mennek a férfiak. A vendéglátóhely bejárati ajtaján látható, maszkviselésre felszólító matricán mintha mosolyogna az arc, látni a szemein. ♦