„Egyesületünk három járás 32 településén élő látássérült embereknek segít, akár hivatalos ügyeinek intézésében, hol vehetnek részt rehabilitációban, hol tanulhatnak Számítógépes ismereteket hangos programmal, programokat szervezünk tagjainknak, kirándulásokat szervezünk nekik” – írja Okos Levente az egyesület elnöke.
A szervezet pályázatokból, adományokból, az adó 1 százalékából, tagdíjból tartja fenn magát. Sajnos az így befolyt összeg épphogy a fennmaradásukra elég. Ezért fontosak számunkra a felajánlások.
„Ismét itt az adóbevallások ideje, és ismét itt van az adó 1 százalékának felajánlása. Egyesületünk igen szerény körülmények közt tartja fenn magát, és nagyon nagy segítség lenne ha adója 1%-át nekünk ajánlaná fel. Hiszen önnek csak pár perc kitölteni, viszont nekünk ez nagy segítség. Bízom benne, hogy segítségünkre tudnak lenni, és így támogathatják egyesületünket.”
A Dunakanyari Látássérültek Egyesületének adószáma: 18709869-1-13 ♦