Átadták az új verőcei bölcsődét

A kormány politikájának köszönhetően 2010-hez képest csaknem háromszorosára emelkedik 2022-re a családok támogatására fordított összeg a költségvetésben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Verőcén. Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a Pest megyei település bölcsődéje új épületének átadásán beszélt erről – írja az MTI.

A családtámogatás bővülésének éves mértékét érzékeltetve a politikus közölte, hogy a 2022-es költségvetésben 482 milliárd forinttal több forrás szerepel erre a célra, mint a 2021-esben. Hozzátette, hogy a családtámogatásokra a bruttó hazai termék (GDP) csaknem öt százalékét fordítja a kormány, ami Európában a legmagasabb mérték.

„Ez a többlet kell ahhoz, hogy a bölcsődékben új férőhelyek jöjjenek létre, és új gyermekgondozókat tudjanak felvenni” – hangoztatta az államtitkár.

Grauszmann György (független), Verőce polgármestere elmondta, hogy a bölcsőde új épületével megduplázódott településükön a bölcsődei férőhelyek száma: az eddigi 14 helyett most már 28 gyermeket fogadhat a kibővített intézmény.

Közölte, hogy a 223 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatáshoz a település 27 millió forintos önrésszel járult hozzá, és megvásárolta 12 millió forintért a bővítéshez szükséges telket. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments