Foci: a szünet után fordítottunk és a sikerrel bent maradtunk az NB III-ban!

Az NB III Közép-csoportjának 38., utolsó fordulójában a Vác FC 2–1-re legyőzte a Szegedi VSE-t. Mint ismeretes, nagy téttél bíró találkozóra került sor a Közép-csoport utolsó, 38. fordulójában, amelyen csapatunk, a Vác FC csak győzelem esetén lehetett biztos az NB III-as tagsága megtartásában – írja a vacfc.com.

Támadólag léptünk fel a meccs elején, de a 2. percben Nagy Zoltán, majd nyolc perccel később Gergely Péter lövése is célt tévesztett. A 20. percben Gergely indította a kiugró Szalánszki Gergőt, aki 15 méterről átemelte a kijövő kapuson a labdát, de a játékszer sajnos a háló tetején landolt. Ezután kisvártatva jött a feketeleves, a 26. percben Bodor Zoltán áthámozta magát összesen négy védőnkön a 16-oson belül, majd az ötös jobb sarkáról úgy lőtt a hosszú sarokba, hogy a labda még meg is pattant (0–1). Hat perccel később Szalánszki remek beadása után középen Gergely és Torda egymást zavarta, így előbbi lövése csúnyán mellé ment. A félidő utolsó váci lehetősége pedig Kaszáé volt, aki Nagy Zoltán jobboldali szögletét fejelte jól kapura, de Zsibrita kapus bravúrral hárított.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szathmáry Károly a Tízek Bajnoka

A szünetben Csank János kettős cserével igyekezett frissíteni a csapaton, amely szerencsére be is vált. A 49. percben a frissen beállt Sorecz Szabolcs gyönyörű beadását középen Gergely Péter fejelte nyolc méterről a bal felsőbe (1–1)! Három perccel később megismétlődött az előző jelenet, azzal a különbséggel, hogy ezúttal Gergely fejese a lécen csattant. A 62. percben aztán Gergely legurított szabadrúgását Sóron Tibor 21 méterről a jobb alsó sarokba bombázta (2–1), ezzel megszereztük a hihetetlenül fontos vezető gólt! Azért kicsi izgulnivalónk a továbbiakban is adódott, a 65. percben Zana szabadrúgásánál Halasinak nagyot kellett nyújtóznia, hogy „kiszedje” a labdát a bal felsőből, viszont a kontrák során többször is növelhettük volna előnyünket: két alkalommal Nagy Zoltán tévesztett célt, majd Nagy Gábor közeli „térdelését” hárította a szegedi kapus, végül a hajrában Lukács fejese és Sorecz lövése ment fölé.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Óriási sikerrel, rekord számú résztvevővel zajlott IV. Mikulás úszóverseny

A 89. percben pályára lépett a legenda, Rusvay Gergely is, aki Sóron Tibort váltotta. Kiváló játékvezetés mellett végül megszereztük a kulcsfontosságú sikert, amely a helyzetek alapján akár nagyobb különbségű is lehetett volna. Ha nem nyertünk volna, akkor nem maradtunk volna bent, mivel a többi pályán számunkra kedvezőtlenül alakultak az eredmények (győzött mindkét riválisunk, a Hódmezővásárhely és a Szekszárd is), így igazán fontos volt ez a győzelem! 47 ponttal végül a bajnokság 15. helyen végeztünk, amely – a három csoport közül – a második legjobb 15. pozíciót jelenti, így augusztustól is a harmadosztályban folytathatjuk.

Köszönjük drukkereink támogatását, buzdítását, ezen a mérkőzésen nagyon kellett a sikerhez a szurkolás is!

Csank János:  „Biztos voltam benne, hogy ha az első játékrész első felében nem szerzünk gólt, feszültek leszünk. Persze, ha Szalánszki Gergő az első félidőben értékesíti a helyzetét, akkor talán nem kerültünk volna gondba. A szünetben biztos voltam benne, hogy a második félidőben legalább két találatot el fogunk érni, ez szerencsére így is lett. A szünet után erőnléti fölénybe is kerültünk, ekkor már voltak jó és szép megmozdulásaink, amelyekre lehet építeni.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kétgólos vereség az őszi szezonzárón

Paksi Péter: „Az első félidőben remekül védekeztünk és egy szép egyéni játékból vezetést szereztünk. Ekkor a Vác még nem kerekedett fölénk, úgy tűnt, a tét megfogta őket. A szünet után ritmust váltottak, egyenlítettek, amely megfogott minket. Ezután felőröltek minket, mi pedig elfáradtunk ezen a harcos, küzdelmes mérkőzésen. Gratulálok a Vácnak a bennmaradáshoz!” (Képünk archív)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments