Foci: értékes pontot szereztünk Monoron

Az NB III Közép-csoportjának 35. fordulójában a Vác FC 1–1-es döntetlent játszott a Monor otthonában, ezzel felléptünk a 13. helyre.

Mint ismeretes, kedvezőtlen előjelekkel készültünk a Monor elleni mérkőzésre, több játékosra nem számíthatott Csank János eltiltás vagy betegség, illetve sérülés miatt. A kezdőcsapat összeállítása ezért nem volt egyszerű, végül a védelem közepén két fiatalunk, Kasza Balázs és Lukács Kelemen kapott lehetőséget, míg a középpályán a szintén saját nevelésű Nagy Zoltán mellett Zámbó Dániel és Sorecz Szabolcs kezdett.

Sajnos nem kezdődött jól a találkozó, a 8. percben egy szabadrúgás-kombináció után a lesgyanús helyzetben álló Hunya adott be jobbról, a hosszún érkező Maka pedig közelről a jobb alsóba lőtt (1–0). A kapott gól után hamar ébredeztünk, a 16. percben először Sorecz pattogós lövése ment mellé. A 21. percben egy beadás után ismét Maka érkezett középen, de Halasi bravúrral védte lövését. Öt perccel később gyors kontra során Szalánszki húzott el a bal szélen, laposan beadott, az érkező Sóron pedig futtából remekül lőtt kapura, de a lövést Bozsó nagy bravúrral tolta ki a léc alól. A 36. percben aztán Zámbó hatalmas előreívelését vette át Magos a lesre játszó védők között, támadónk az átvétellel gólhelyzetbe is került, rávezette a kapusra a labdát, miközben egy hazai védő hátulról buktatta – tizenegyes! A jogos büntetőt Sóron a bal alsó sarokba lőtte (1–1). Az első félidő után tehát döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Foci: elkezdődött a felkészülés, újra 3x20 csapatos lesz az NB III

A szünet után gyorsan újabb gólt szerezhettünk volna, de Sorecz baloldali szögletét a berobbanó Kasza centikkel a bal sarok mellé fejelte. Az 54. percben gyors kontra során Magos adott be jobbról, középen pedig Sóron centikkel maradt le a labdáról, így odalett a helyzet. Hét perccel később a hazaiak is veszélyeztettek, egy jobboldali beadás után Ficsor került nagy helyzetbe, de lövését blokkolta védelmünk, majd a szöglet után Hunya fejelt fölé. Kontráink továbbra is veszélyesek voltak, a 68. percben Magos remek cselsorozata után lövését blokkolták, majd Nagy Zoltán és Sorecz lövése is kijött a blokkról. A 75. percben Szalánszki ment el a jobb szépen, beadott, középen pedig ismét Sóron érkezett, de óriási ziccerben a kapusba lőtt! Négy perccel később aztán Sóron újabb kontra végén lőtt kapura 17 méterről, Bozsó ezt is fogta. A 83. percben Annus lövését fogta Halasi, végül a meccs utolsó jeleneteként Nicsenko szabadrúgását ütötte ki bravúrral Halasi.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Foci: elkezdődött a felkészülés, újra 3x20 csapatos lesz az NB III

A nehéz helyzetünk miatt a döntetlen jó eredménynek tekinthető, bár a második félidőben több nagy lehetőségünk is volt a győztes gól megszerzésére. Ezzel a remivel előreléptünk a 13. helyre, azonban a mögöttünk álló riválisok közül több együttes is győzött, így tovább kell harcolnunk a bennmaradásért.

Erős Károly: “Tudtuk, hogy a Vác az életéért küzd, mi pedig a 6. hely megszerzéséért harcolunk. Döntetlenszagú meccs volt, amelyen helyenként nem is játszottunk rosszul, de a támadózónában rossz döntéseket hoztunk. Azt hozzátenném, hogy egy kiállítás elmaradt a váciaknál még az első félidőben. A szerda-szombat ritmust nem az NB III-ra találták ki, ez irreálissá teszi a küzdelmeket. Le a kalappal mindkét csapat előtt, kívánom, hogy mindkét együttes érje el célját.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Foci: elkezdődött a felkészülés, újra 3x20 csapatos lesz az NB III

Csank János: “Jól felkészített csapat ellen nehéz mérkőzést játszottunk. A kapott gólnál nem reagáltunk megfelelően, de utána nem engedtünk helyzeteket az ellenfélnek. A szünet után Sóronnak több helyzete is volt, sajnos ezek kimaradtak, de összességében elégedett vagyok a döntetlennel. Hullámzó játékot láthattunk egy olyan meccsen, amely jó reklámja volt az NB III-as futballnak.” ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments