Foci: vért kellett izzadnunk, de meglett a három pont

Az NB III Közép-csoportjának 34. fordulójában a Vác FC Gergely Péter tizenegyesgóljával 1–0-ra legyőzte a Majost. Régen látott esemény szemtanúi lehettünk. Hosszú évek után hazai pályán nézők előtt játszattunk bajnoki meccset. Ehhez kellett, hogy a lelátó egy részén rendezvénysátrakból kialakított fedett részt hozzanak létre és erre áldását adja az MLSZ – írja a klub honlapja.

A szerdán pályaválasztóként elszenvedett 2–1-es vereség a Kőrösladány ellen nem jött jókor, így megint a kiesőzóna széléről várhattuk ezt a fordulót. Az ellenfél Majosi SE a már kiesett csapatok nyugalmával érkezett, a pár hete edzőváltáson átesett alakulat azonban az utóbbi időben jóval egységesebb csapat képét mutatta. A mieinket motiválhatta az őszi összecsapás emléke, mivel vendégként kiütéses 7–1-es győzelmet arattunk Majoson. Csank Jánosnak a mérkőzés előtt is változtatnia kellett, Zámbó Dániel rosszullétre panaszkodott, így kénytelen volt kihagyni a találkozót.

Kellemes időben kezdődött a mérkőzés és a vendégek nem húztak élőfalat a kapujuk elé, hanem bátran játszva próbáltak gólt szerezni. A Vác is támadólag lépett fel és a 10. percben Hegedűs Csaba előtt adódott lehetőség, tizenkilenc méterről, középről, ballal azonban a jobb kapufa mellé célzott. A 15. percben Szalánszki Gergő lőtt huszonhárom méterről a jobb alsó sarokra, Genzler Gellért jól helyezkedett és megfogta a labdát. A 23. percben a vendégek előtt adódott a mérkőzés addigi legnagyobb helyzete. Nagy Zsolt jobboldali beadására középen üresen érkezett Simó Csongor, de szerencsénkre hat méterről a bal kapufa mellé helyezett. A 42. percben ismét majosi veszély a kapunk előtt. Petrovics Tamás indult meg a bal szélen, a tizenhatoson belülre érve, tizenkét méterről azonban Halasi Péter kezébe emelt. A 44. percben a harmadik ajtó-ablak helyzetet is kihagyták a látogatók. Nagy Zsolt jobboldali beadására Pál Achilles robbant be a kaputól három méterre, azonban a labda pár centire elkerülte, így nem lett gól a vége.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szathmáry Károly a Tízek Bajnoka

A szünetben kettős cserével próbálta felrázni a csapatot Csank János. A játékosok össze is kapták magukat, jóformán egykapuztak innentől kezdve, azonban a kapura igazán veszélyt nem jelentettek. A 62. percben Bonivárt Erik fejében volt a gólszerzés, azonban nyolc méterről, magára hagyva a kapu mellé bólintott. A 75. perc megtörte a gólszegénységet. Ódé Norbert kapott labdát a tizenhatos bal szélénél, a büntetőterületen belül, háttal a kapunak. Jól fedezte a labdát, a vendégek védője azonban hátulról megrúgta, Ódé elesett, a játékvezető pedig határozottan a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Gergely Péter végezte el, jobbal határozottan a kapu jobb oldalába lőtt (1–0). A Vác próbálta tovább növelni az előnyt, azonban továbbra is rosszul céloztunk, Rusvay Gergely és Nagy Zoltán előtt is adódott lehetőség, azonban az irányzékkal problémák voltak. Ráadásul a 81. percben megfogyatkoztunk, Ódé Norbert egy kiugró majosi játékost – mivel nem tehetett mást – elütött, ezért sárga lapot kapott, már a másodikat a találkozón, így az öltöző felé volt kénytelen venni az irányt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kétgólos vereség az őszi szezonzárón

A győzelem megérdemeltnek mondható, de ezúttal vért izzadtak játékosaink a sikerért. Erre szokták azt mondani, hogy ezért is három pontot adnak. Legközelebb szerdán játszunk, a Monorhoz látogatunk

Csank János: „Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű ez a mérkőzés. A vendégek nyugodtan, tét nélkül játszhattak, minket pedig görcsössé tett a pontszerzési kényszer. Ez az első félidőben meg is látszott, a vendégek 2–3 óriási helyzetet is kialakítottak. A második játékrészben már jobban játszottunk, a semleges nézők még azt is mondhatják, hogy jó mérkőzést láttak. A lényeg azonban megvan, három pontot szereztünk. A monori meccsre az összeállítással nem lesz nagy gondom. Ódét kiállították, Bonivárt és Gergely sárgák miatt hiányzik majd. Most majd az eddig kevesebbet játszók megmutathatják, hogy lehet számítani rájuk.” (Képünk archív)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments