Hamarosan nyitunk!

A falusi kocsma ajtaján papírlap, rajta a szöveg: Zárva, de hamarosan nyitunk! A magányos biciklitároló rozsdás fémpálcái között májusi macska ücsörög, unottan körülnéz, majd szőrét nyalogatja. Mint aki mindent tud, a macskák bölcs ősközönyével. Az ajtó előtti lépcsőn kint felejtett hamutartó, a kocsma utolsó vendégei hagyták ott hónapokkal ezelőtt, amikor kipakolták a berendezéseket, sörösüveges rekeszeket, poharakat, korsókat. A hamutartóban gubbasztó csikkeket nemrég kiverték a kezdő, újonc tavaszi esők. A kopott edény üresen tátog a májusi napsütésre. Huszonöt évig nem látott napfényt a hamutál, és mint egy zavarban lévő városi kamasz, ha rácsodálkozik a világra: zavartan ásít. Nyers, tavaszi földszagot lehelnek a faluszéli földek, lassan felengednek, megtelik velük a hamutartó is.

Odabent hamarosan felújítási munkálatok kezdődnek, évtizedek óta nem nyúltak az épülethez. Élesen világlik egy lyuk a kocsmaajtó melletti vakolaton. Az egyik törzsvendég sosem vállalta a közösködést a biciklitárolóval, és úgy magával az emberiséggel, mint olyannal sem, inkább mindig a falnak támasztotta rozoga 28-asát. A kormány nyomott hagyott a falon az évtizedek alatt, messziről látható. A különc és érzékeny felnőtt emberek általában mélyebb nyomot hagynak a világban, mint az átlag szavazók. A különc nyugdíjas kerékpáros – szakmáját tekintve vízvezetékszerelő -, ha a közeli boltból jött a kocsmába, akkor a bal kormány fogantyújával támasztotta a falhoz a járgányt, ha még csak a boltba ment, odafele volt, akkor a jobbal. Így az asszony is tudta, mikor érkezik a férfi, ha kinézett a közeli ablakon, hogy mikor tegye oda a levest.

Tavasszal felélénkülnek a falusi emberek, úgy testben, mint lélekben. A pletykásabbak kissé színesebbre fűszerezik a korábban még fékezett habzású, de legkevésbé sem a jószándék által vezérelt, nehéz falusi mondandókat. Sisteregnek a sutyorgások. Májusban felpörögnek a fülbe sugdosások, az izgatott otthonkagombolások, a képzeldmithallottamok hamiskás, fals kánonjai. Hosszabban, lelkesebben nyomják a csengőket a postások. Mohóbb mozdulatokkal vágják ki orrszőreiket a friss nyugdíjasok. Az idősebbek a régi májusfa-állításokról nosztalgiáznak.

A kocsma előtt ücsörgő macskát nem érdeklik ezek az emberi dolgok. Megszokásból van itt, hiszen régebben évekig kapott az egyik törzsvendégtől minden reggel néhány szelet párizsit. Kíváncsian figyeli a kocsmaajtót, mindhiába. Odabent a helyiségben megállt az idő, mint egy régi fotón. Üresek az asztalok. Szenvedélyes kártya- és sakkpartik valamikori színhelyei. A bódult, vagy épp fölényeskedő rákönyökléseké. A székek, ahogy félre vannak kissé tolva az asztaloktól, az utolsó távozók utolsó mozdulatait őrizték meg. Már rég elhalkultak a széknyikorgások, az évtizedes öblös röhögések, lassan végleg kipárolog a falakból a karcos szeszek szaga. A falon hagyott meztelen nős naptár lányai láthatóan unatkoznak. Senki nem nézi őket, elmaradnak a véreres tekintetek, a pucér nők a lassan csordogáló napokat számolják magukban, mint valami rabok. Már nem kell sokáig várakozniuk. Az egymásra rakódott évtizedek, a nagy sztorizások, a bölcs és kevésbé bölcs szónoklatok összetapadnak a valamikori törzsvendégek emlékeiben.

Néhány reklámújság maradt a pult szélén. Láthatóan sokat lapozgatott papírköteg, szamárfüles, régen lejárt. Akciós marhalábszárak és babkonzervek álmodoznak a fotókon konyhamelegről, forró fazekakról, jó étvágyú családokról. Minden valamirevaló falusi kocsmában vannak hónapok óta lejárt reklámújságok, és ugyanúgy vannak, akik ezeket végig lapozzák. Az se baj, ha május van, de karácsonyiak a zsíros papírok. A bezárt és hamarosan újra nyíló kocsmában sincs másként. Egy jól beárazott dobozos kocsonyahús-válogatást hónapokig nézegettek és emlegettek a törzsivók. Hosszan kibeszélték a fűszerezést, szinte tettlegességig feszülve vitatkoztak főzési hőfokon és időn. Az ideális kocsonyaremegésről, ami mindent megmutat az ételről. Komoly viták parázslottak fel a kisfröccsöktől krémes tekintetekben a kocsonyarázás metódusáról. Persze hamar politikai ügy kreálódott ilyenkor, ki hogy remegteti a kocsonyát. A friss újszülöttek és a friss halottak megbeszélése, kik költöztek a faluba. A gyüttmentek, avagy beszivárgók hetekig alapanyagot adnak ilyenkor nem is csak a kocsmában, hanem faluszerte. Az italboltban csupán kissé összekeverednek és összesűrűsödnek az információk, de hát nem is feltétlenül a hiteles hírekért jártak az intézménybe a bennszülöttek, hanem a hangulatért.

A macska a párizsi reményében egy ideig várakozik, aztán feladja, tovább ballag. Útközben meg-megáll, a közeli apró madarakat figyeli. A tavaszi verebek és rigók cserfesen fecsegnek, ereikben halkan robajlik május, kinevetik a már megfáradt késő tavaszi szeleket. Az idős falubeliek arra gondolnak ilyenkor, milyen is volt, amikor virágillat balzsamozta a nyikorgó, idős szerelmeket. Odabentről, a bezárt kocsmából halk ajtónyikorgás hallatszik, talán valami huzat, talán egy régen meghalt törzsvendég szelleme. ♦