A város környezetvédelmi munkacsoportjának megalakulás óta egyik kiemelt témája a komposztálás. A zöld hulladék hasznosítása lakossági, városi, és költségvetési érdek is, de természetvédelmi és egészségmegőrzési feladat is egyben. Ezért városszerte a Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve, raklapból kialakított komposztkereteket állítanak. Szombaton délután a Munkácsy parkban is felállításra került egy háromrekeszes komposztáló, ahová az ott lakók hordhatják a zöld hulladékot.
„A komposztálásra szeretnénk felhívni a figyelmet, mivel ez környezetvédelmileg rendkívül fontos kérdés” – mondta a helyszínen Jess Kinga, önkormányzati képviselő, városi tanácsnok. „A közterületen, több helyen szeretnénk komposztkereteket kihelyezni. Fontos lenne, ha egyre többen találkoznának ezzel a zöld megoldással, hogy ne legyen szükség a zöld zsákokra, senkinek ne jusson eszébe az avarégetés, mivel a zöld hulladék hasznos anyag. Ez visszaforgatható, szüksége van a földnek rá” – tette hozzá.
Városszerte három helyen – a Munkácsy park mellett a Burgundiában és a Buki tónál – komposztkeret került kihelyezésre, de ahhoz, hogy jól működjön az ott lakók együttműködésére van szükség. Minden helyszínen két-három ember segítségére számítanak, akik ellenőrzik, hogy ne kerüljön bele nem odavaló hulladék.
„Alapjában véve ez egy kedvcsináló, hogy megnézhessék, hogyan kell komposztálni, örömmel és hatékonyan. Sokan szárítják csak a komposztálni valót, ami évek múlva is ott van. Ennek a mintájára otthon is csinálhatják, sőt a saját utcájukba is kérhetnek komposztkeretet” – mondta a helyszínen Mezei Attila a munkacsoport tagja.
A Munkácsy parkban levágott fű is a jövőben ebbe a komposztkeretbe kerül – hívta fel a figyelmet Rozmaring Sándor, a körzet képviselője. Elmondta: az utcai lakói rendszeresen karbantartják a parkot, amelyért nagyon hálásak. Bízik benne, hogy használni fogják a most felállított komposztálókat is, és példát tudnak ezzel mutatni másoknak.
A kereteket használati utasítással is ellátják, vagyis, hogy mit lehet beledobni és mit nem.
A kezdeményezés minél szélesebb körű megvalósításához várják raklapok felajánlását. A program szakmai felelőse a Bagolybükk Egyesület, a program támogatója Vác Város Önkormányzata. ♦