Közel 400 milliót kapott Vác a bevételkiesés kompenzálásaként
Szerdán döntött a kormány a 25 ezer fő feletti települések költségvetési bevételkiesését részben kompenzáló összegekről. Vác négy meghatározott célra összesen 398 millió forintra számíthat – írja a vac.hu
Mint ismeretes, különböző kormánydöntések eredményeként (gépjárműadó elvonása, iparűzési adófelezés, ingyenes parkolás, intézményi bevételek kiesése stb.) városunk a mostani számítás szerint, 600 millió forintos költségvetési bevételkiesést kénytelen tudomásul venni. A 25 ezres lélekszámnál népesebb települések kompenzációjára a kormány tárgyalásokat ígért. Ennek kapcsán Matkovich Ilona polgármester is tárgyalásokat folytatott, melyeken azt tudatták vele, hogy működésre nem adnak vissza az elvont pénzből.
Szerdán megszületett a döntés a városok támogatásáról, mely a közlemény szerint három kategóriába sorolta a településeket a költségvetési helyzetük alapján. Végül 27 város kapott általános működési támogatásként kompenzációt, míg 5 település – köztük Vác – meghatározott fejlesztési célú forrásra számíthat a központ költségvetésből.
A polgármester számos fontos beruházást nevezett meg az egyeztetések során, és nyújtotta be támogatási igényét.
Útfelújítások: Budapesti főút és Althann Mihály utca szakaszfelújítása, Diadal tér kapacitásnövelő átépítése.
Épületek, építmények: Madách Imre Művelődési Központ, Vác Városi Strand és Uszoda, Március 15. tér 10. sz. alatti műemléképület, a műemlék városháza tetőszerkezet felújítása, a Sirály, az Újhegyi és a Kölcsey utcai óvodák felújítása, a Liszt Ferenc sétányon található régi csónakház tetőszerkezet felújítása.
Továbbá: a Külső Rádi úti kerékpárút kiépítése, a Bauer Mihály utcai leendő bölcsőde területének csapadékvíz elvezetése, Alsó u. csapadékvíz elvezetése, Szent István tér felújítása, vasútállomás parkolóbővítés
A bejelentés szerint, Vác a műemlék városháza tetőszerkezetének felújítására 200, az Újhegyi úti óvoda, illetve a Sirály utcai óvoda bővítésére 95, illetve 85, a Kölcsey utcai óvoda vízszigetelési problémájának megoldására 18 millió forintot fog kapni.
Matkovich Ilona elmondta: nagyon fontos fejlesztésekre kapott most pénzt Vác. Az óvodák felújítására különösen nagy hangsúlyt fektet a városvezetés, ezért is emelte ki ezen fejlesztések fontosságát a tárgyalások során. Több, szintén sürgető feladat – például a kért útfelújítások – támogatására azonban egyelőre nem kapott forrást városunk, ezekre további pályázatokat nyújt be az önkormányzat.