Laller Racing, EnduroCross: Liszka Roland ismét hengerelt!
A Laller Racing legfiatalabb versenyzője ismét „lesújtott”, a mindössze 16(!) esztendős Liszka Roland a magyar bajnokság királyszentistváni fordulóján jelentkezett szenzációs versenyzéssel.
A hetven fős mezőny számára még ismeretlen királyszentistváni pályán, változékony időjárási körülmények közepette rendezték az EnduroCross bajnokság soron következő versenyét, ahová Roland győzelmi célokkal érkezett. A fiatal motoros étvágyát azonban a kategória elsőség bevallottan nem csillapította volna, így mindenképp szeretett volna az abszolútban is dobogóra állni. Ettől a vágytól fűtve aztán olyat motorozott, hogy az egész mezőnyben nem akadt nála gyorsabb…
„Nagyon elszánt voltam a hétvége előtt, és hála az égnek ez a szemlélet meghozta az eredményét. A pálya izgalmas volt, nehéz extrém részekkel, a rajtom szokás szerint most sem sikerült igazán erősen, de nagyon hamar felzárkóztam, majd az élre kerültem. Közben néhányszor sikerült eldobnom a motort, sőt a második kör extrém szakaszán még a kuplungkarom is letörtem… Közben volt néhány izgalmas csatám is, majd jött a tankolás, és utána a visszakapaszkodás, amit rövid időn belül sikeresen meg is valósítottam. Innen már csak arra figyeltem, hogy a saját energiám, és a motorom lehetőségeit beosszam, és meglegyen a győzelem. Boldog vagyok, mert ezúttal nem csupán a kategóriámban, de abszolútban is a dobogó tetején ünnepelhettem. Nagyon köszönöm mindenkinek a szurkolást, a Laller Racing Dakar Teamnek a támogatást” – nyilatkozott boldogan a remek versenyző.
Horváth Lajos „Laller” csapatvezető rendkívül örül az újabb elsőségnek, amit Roland csatlakozása óta a legnagyobb sikernek tart:
„Már az első közös motorozásunk alkalmával láttam, hogy Roli egy ösztönös tehetség, de csak most kezd igazán feltűnni, hogy valójában milyen erő is lakozik benne. Anno még az apukájával együtt kezdtem a sportot, így kicsi gyerek kora óta ismerem öt, és mivel közel állok a családhoz, így látom, mi mindent tesz meg ez a kisember azért, hogy motorozhasson. Most még nekem is meglepetést szerzett azzal, hogy fiatal kora ellenére micsoda kitartással és mentális erővel van felvértezve. Kezd beérni a gyümölcse annak, amit az apukája elvetett, és büszke vagyok arra, hogy mi képesek vagyunk megadni neki azt az infrastruktúrát, logisztikát és médiatámogatást, amivel tovább tudjuk tolni ezen az úton. A mostani versennyel kapcsolatban csak egyetlen dolog jut eszembe: szenzációs! Természetesen még sokat kell dolgozni a jövőbeni céljainkért, de az irány több, mint remek” – zárt büszkén a versenyző/csapatvezető. ♦