Megújítják a mediterrán hangulatú váci lépcsőket

Művészi falfestéssel és új virágtartókkal teszik hangulatosabbá a Rév köz lépcsőjét. A kockaköves, mediterrán hangulatú lejárók megújítása régi terve az Összefogás képviselőinek. Elsőként a Rév közben indult meg a munka, ahol Garay-Nagy Norbert festőművész és tanítványai készítenek egy 18. századi dunai átkelést megelevenítő falfestményt, a holding munkatársai pedig új, kerámia virágtartókat is kihelyeznek. Inotay Gergely alpolgármester a városi televízió híradójának elmondta: a festmény várhatóan egy hónap múlva készül el, a cél pedig, hogy a helyiek és a turisták is számára is kedvelt legyen az új attrakció, amely szelfi-pontként is népszerű lehet – írja az estv.hu.

„Választási ígéretünk volt, hogy a Duna-parti lépcsőket némiképpen megújítjuk, felújítjuk, és hát ennek az első, mondhatom, leglátványosabb pontja lenne az, hogy itt a Rév köz lépcsőjében ezt az attrakciót, látványosságot elkészítjük. Bízunk abban, hogy a város turisztikai vonzerejét tudjuk az ilyenfajta beruházásokkal, innovációkkal, újításokkal egy picikét emelni. Ez egy szelfi-hely lenne tulajdonképpen a jövőben, reményeim, hogy a turistákat egy picit idevonzza ez a festmény is” – mondta Inotay Gergely a tévének.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

A képet, amely egy 18. századi folyami átkelést ábrázol majd, Garay-Nagy Norbert festőművész készíti tanítványai segítségével. Munkájukat felajánlásból, a Nalors Grafikai Műhely támogatásából finanszírozzák. A festmény várhatóan június elejére lesz kész. A lejáró mediterrán hangulatát igyekeznek majd erősíteni új, virágokkal teleültetett kerámia kaspókkal is, amelyekre városházi felajánlásokból biztosítottak forrást, a dekorálás részeként pedig a holding egy hiányos vakolatú, telefirkált falfelületet is megújít. Az alpolgármester elmondta azt is, a munka folytatódik, a belváros többi lépcsője is meg fog újulni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments