Pest megye északi részén 16 templom újulhat meg kormányzati támogatásból

Pest megye északi részén 213 millió forintos kormányzati támogatásból 12 településen 16 templom újulhat meg – közölte Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Szobon – írja az MTI.

Soltész Miklós elmondta, hogy a kormány által még húsvét előtt, a nagyhéten elfogadott templomfelújítási program keretében a 26 milliárd forintos keretből a határon belül 1400 templom, a határon kívül pedig 400 templom rekonstrukciójára juthat támogatás.

Hozzátette, hogy Pest megye északi részén a támogatásból 8 katolikus, 5 református és 2 evangélikus templom, valamint 1 zsidó felekezeti imaház újulhat meg a következő években. A felújítás fontossága mellett hangsúlyozta azt is, hogy ezekből az összegekből helyi vállalkozások jutnak munkához.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy a 16 nyertes pályázó mögött élő közösségek vannak, ezeken a helyeken a közösségi élet színtere a templom, illetve az imaház.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Halásztelek az ország legdinamikusabban növekvő városa

Az államtitkár beszélt arról, hogy Pest megye 4-es számú országgyűlési egyéni választókerületében Bernecebaráti, Kóspallag, Rád, Vác, Szob, Vámosmikola, Kismaros, Kosd, Nagymaros, Perőcsény, Verőce és Csővár templomai újulhatnak meg a kormányzati támogatásból. ♦

 

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments