Újranyitott az ország, erős kulturális felhozatallal készül a nyárra Vác

Feloldották a járványügyi korlátozások jelentős részét, miután megvolt az ötmilliomodik olyan állampolgár, aki megkapta első oltását. Az enyhítő rendelkezések értelmében már nemcsak a közterületi maszkviselést lehet elhagyni, de számos kulturális esemény is újra megrendezésre kerülhet -írja a vac.hu.

Vác életében mindig is fontos szerepet játszott a kultúra, a városvezetés tájékoztatása alapján ennek megfelelően idén is erős programmal készülnek – többek között azok a nehéz helyzetbe került zenészek/előadók is fellépnek a nyár folyamán, akik a város és a művelődési ház pályázatán támogatást nyertek el. Matkovich Ilona polgármester ugyanakkor azt hangsúlyozta Inotay Gergely alpolgármesterrel közös, a kulturális intézmények vezetőivel folytatott egyeztetés után, hogy elővigyázatosságból nagyobb rendezvények egyelőre nem lesznek a városban.

„Fontos, hogy a mindenki által várt újranyitás a lehető legbiztonságosabban, mégis gazdag kínálattal történjen.” – írta a városvezető. A folyamatosan bővülő programkínálatról többek között a városi kulturális intézmények (Madách Imre Művelődési Központ, Váci Dunakanyar Színház, Katona Lajos Városi Könyvtár, Tragor Ignác Múzeum) és a megújult vac.hu ad tájékoztatást. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments