Árral szemben a jövőért

A Váci Közéleti Egyesület a helyi Kábítószer Egyeztető Fórum tagja szervezésében június 16-án drogprevenciós rendezvényt tartott Márk Tibor, az Árral Szemben a Jövőért Alapítvány vezetője a váci Király Endre Technikum és Szakképző Iskolában. Tibor akár tiszteletbeli vácinak is tekinthető, hiszen a város több gimnáziumában is megfordult és ezek a találkozások nyomokat hagytak a hallgatói körében. Így történt ez alkalommal is, amikor a végzős diákok körében beszélt egykori életéről és a devianciából kivezető útjáról.

Az iskola patinás épületének kultúrtermében aznap befújt egy jó szél és áttörte a nemzedékek közti kommunikációs gátakat. A boldogságkeresés széles útjáról az élet valódi keskeny útjára irányította a figyelmet. A fiatalokat meglepte, hogy előadás helyett egy természetes közvetlenséggel az ő nyelvükön kommunikáló lezser fiatalember kérdezgette őket olyan dolgokról, amiken el kellett gondolkodniuk. Azután nyíltan, őszintén beszélni kezdett az életéről, hogyan vezérelte a múltban a buli, a bandázás a cigin, az italon, a kábítószeren át, a spanok, prostituáltak társaságában, az öngyilkosság kényszerítő vágyáig, hogyan nőtt a bensejében lévő rumli és üresség az elviselhetetlenségig. Egy kábítószeres buli utáni hajnalon felébredve döbbent rá, hogy az egyetlen barátja viszont nem ébredt fel. A temetésen a gyászoló apa lesújtó kiáltása, hogy miért nem vigyázott a fiára döbbentette rá a másokért való felelősségre.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci táncosok újabb sikerei

Szerencsére ebből a szakadékból is nyílt kivezető út. Találkozott egy lánnyal, későbbi feleségével, aki nem esett hasra a dumájától, teljesen más értékrendje volt és nem szolgálta ki a narcisztikus hajlamait. Így jutott el egy keresztény közösségbe, ahol egy prédikáció ledöntötte az önimádat és a deviáns életmódja börtönfalait. A tékozló fiú története valóságos szabadulást hozott az életébe. Megszűnt minden káros szenvedélye, értelmet nyert az élete.

A száznyolcvan fokos fordulat erős elkötelezettséget hozott létre a szívében, hogy olyanokon segítsen, amilyen ő is volt. Létrehozta a nonprofit Árral Szemben a Jövőért Alapítványt, amely a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat együttműködésével prevenciós programot valósított meg a Széchenyi 2020 keretén belül.

A ma már három gyermekes családapa és hűséges férj az ország iskoláit járva osztja meg történetét a kamaszkorban sok problémával és kihívással szembe néző fiatalokkal, hogy leleplezze előttük a bulizós korszellem rejtett veszélyeit, a boldogságot kínáló hazugságokat és útjelzőt állítson a csapdák kikerülésére. Úgy látja, ma már az egyre fiatalabb korosztályban lévők is stresszel terheltek, cigarettáznak, alkoholhoz, kábítószerhez nyúlnak. A stressz egy probléma miatti félelemmel kezdődik és a hazugságon át a lelkiismeret-furdalás hozza létre.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Elismerés a Vác Városi Levéltárnak és a Madách Imre Művelődési Központnak

Ha nem tudják otthon a családban őszintén, következmények nélkül feltárni a gondjaikat, elkezdődik a lecsúszás. Bezárkóznak a szüleik felé, de megnyitják magukat a közösségi médiában, ahol kiszolgáltatottak. A káros függőségekből nem mindenki tud felállni, legjobb kimaradni belőlük.

Márk Tibor arra buzdít, hogy a legnehezebb helyzetben se válasszák a könnyebbnek látszó kiutat.

„Az a célom, hogy őszinte kommunikáció jöjjön létre a fiatalok és a szüleik között, mert a család az, ahol az ő érdekeiket támogatják” – mondja. „Még akkor is jobb odamenni a szülőkhöz egy probléma esetén, ha nem értenek egyet valamiben, vagy úgy vélik nem adnak nekik igazat. A legnehezebb helyzetben se válasszák a könnyebbnek látszó kiutat. Álljanak ellene a kortársaktól jövő nyomásoknak. Így megerősödik a jellemük és képesek lesznek egy jó jövőképet kialakítani. A szülői bizalmi kapcsolat védelem és segítség a számukra.”

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szakmai napot tartottak a váci humán szféra munkatársai

Különösen ebben a nyári időszakban a bezártság után. Fontos, hogy legyenek közös programok a családokban, amik nyitottabbá tehetik a generációk közötti kapcsolatot. Az a vágyam, hogy az apák szíve a fiakhoz, a fiak szíve az apákhoz forduljon. (Veres Mária) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments