Három intézmény is megújult Szobon

A 2022-es költségvetésben, amelyről a tervek szerint a jövő héten szavaz a parlament, kétmilliárd forinttal emelkedik a családi pótlékokra fordítható költségvetési keretösszeg – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Szobon – írja az MTI.

Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a város három felújított intézményének, az iskola, a meseház és az idősek otthona közös átadóünnepségén arról beszélt, hogy a megemelkedő családtámogatás mellett a jövő évi költségvetés tartalmazza a 13. havi nyugdíj visszaépítésének következő – második – részét is.

Hozzátette, hogy a kormány nem elvenni akar a járványban az emberektől, hanem többet adni a családosoknak, a nyugdíjasoknak.

Szob kisváros, de fontos, hogy itt is ugyanolyan életlehetőségeket biztosítson a kormány, mint egy nagyvárosban – hangsúlyozta az államtitkár.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Kismarosi cserkészet története - Cserkészkiállítás a Kismarosi Falumúzeum – Sváb Emlékezet Centrumban

Azt mondta: Magyarország akkor tud erősödni, ha nemcsak a nagy települések, hanem a kisvárosok és a falvak is erősödnek. Fontosnak nevezte, hogy senkinek ne kelljen azért munkába járva ingáznia, mert kistelepülésen szeretne élni.

Az olyan kormányzati támogatásnak is köszönhetően, mint a falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény), egyre többen költöznek kistelepülésekre, így a Börzsönyben is egyre nehezebb eladó ingatlanokat találni – tette hozzá.

Rétvári Bence megemlítette, hogy a Szobon 180 millió forintból megújuló három intézményben nemcsak felújítás történt, hanem energetikai korszerűsítés is, így az épületekben már érvényesülnek az energiahatékonysági szempontok. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments