Ismét elbúcsúzott a Vác FC-től Rusvay Gergely, aki Berkenyén kaphat feladatot

A Vác FC–Szegedi VSE (2–1) mérkőzés 89. percében Sóron Tibor cseréjeként pályára lépett a váci legenda, Rusvay Gergely is – utoljára váci mezben. A támadó középpályás ugyanis – a szakmai stábbal való konzultáció után – úgy döntött, hogy 42 évesen abbahagyja az aktív futballt, legalábbis NB-s szinten.

Rusvay Gergely tavaly nyáron döntött úgy, hogy másodedzői tevékenysége – és a Vác VLSE-ben töltött edzői szerepe – mellett ismét futballcipőt húz, és a pályán is igyekszik segíteni a váci csapatot a minél jobb eredmény elérésében. Amikor az NB III-as bajnoki idényben lehetőséget kapott, nem is játszott rosszul, szerzett három gólt tizenegyesből, sőt, ez akár lehetett volna négy is, hiszen a Honvéd II elleni tavaszi szezonnyitó hajrájában ő végezhette el a büntetőt, de a kispestiek kapusa hárította lövését. Összesen 27 bajnokin játszott a szezonban, hétszer kezdőként, míg 21alkalommal csereként lépett pályára, illetve egyszer a Magyar Kupában is szerepelt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Két pontot Pilisen hagytunk

A váci szurkolók kedvence azonban nem marad munka és feladat nélkül, hiszen minden bizonnyal a Nógrád megyei I. osztályt minap megnyerő Berkenye SE-nél lesz Mohácsi László vezetőedző utódja. Rusvay Gergely játékos-edzőként irányíthatja a több volt váci játékossal felálló csapatot, amely szintén nem lesz ismeretlen számára, hiszen egy évvel korábban, a 2019/20-as kiírásban már futballozott a nógrádi együttesben.

Rusvay Gergely neve persze mindettől függetlenül örökre a váci futballal forrt össze; nem véletlen, hogy a vasárnapi, utolsó Szegedi VSE elleni találkozóján pályára lépésekor a szurkolók hangosan éltették! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments