Nagytarcsa: Liszka Roland endúróban is darált!

Új közeg, ismeretlen szabályok, ismeretlen kihívás és pálya, Dakar Rally győztes és magyar bajnok ellenfelek – ezek egyenként is komoly falat emelhetnek egy motoros elé. Liszka Roland azonban továbbra is ihletett formában versenyez, és könnyedén veszi az elé gördített akadályokat!

A Laller Racing Dakar Team versenyzője pénteki pályabejárása során adott nekünk interjút, ahol a saját bevallása szerint is még csak az egyes szabályok memorizálásánál tartott. Ennek a bizonytalanságnak az Országos Enduro Bajnokság első és második versenynapján már nyomát sem láttuk, hiszen Roland végig magabiztosan, a top 1-2-ben versenyzett, kategóriagyőzelmet aratott, összetettben pedig a második lett:

„Élveztem az új kihívást, voltak izgalmas és kevésbé érdekes szakaszok a kijelölt pályán. Egész hétvégén sikerült kontrolláltan teljesítenem, és a szombati kategória első és az abszolút második helyezésem végül vasárnap is lemásoltam, ami szerintem a szakággal még csak ismerkedőként teljesen rendben van. Még a győzelemre is volt az esélyem, hiszen utólag tudtam meg, hogy vezettem a versenyt, ám mivel többször is majdnem eldobtam a motort, így visszavettem a tempóból. Pechemre, mert így sajnos elfogyott az előnyöm. Összességében tetszett a dolog, szerintem biztosan találkoztok még velem az enduro szakágban is!” – értékelt szerényen a mindössze 16 éves versenyző, aki üstökösként hasít a magyar off-road sport egén.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Liszka Roland eredménye mellett Horváth Lajos „Laller” csapatvezető sem tudott elmenni, aki szerint a pilóta teljesítményére csak egy szó létezik: A hihetetlen.

„Régóta tudom Rolandról, hogy ő egy csiszolatlan gyémánt, akiben óriási potenciál rejlik. Nagyon komoly tervekkel és ambíciókkal érkezett hozzánk, és nem a levegőbe beszélt! Fiatal kora ellenére elképesztő edzésmunkát végez, topon van fizikailag, erős mentálisan, technikás a pályán, és mellé még elszánt is, hiszen folyamatosan fejlődni akar! Már most is rettentően eredményes, de öröm a csapatunknak, és egyben rossz hír az ellenfeleinknek, hogy ez még csak a kezdet. Úgy gondolom, hogy a következő időszak meghatározó alakja lesz ő a magyar off-road motorsportban. Őszintén hiszem, hogy még sok szép eredmény és győzelem vár rá a Laller Racing Dakar Team színeiben!” – áradozott csapata legifjabb versenyzőjéről „Laller”.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Liszka Roland a következő hétvégén sem fékez, a pilóta a Magyar Motocross Bajnokság soros fordulóján fog rajthoz állni – erről is beszámolunk majd. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments