Szávai Attila: Meccs és leánykérés
Nyár. Lusta ívekben vibrál a dombok közt kanyargó országút. Könnyű nyári zápor nyújtott nemrég felfrissülést. A pirosló pipacstenger mögött traktor mászik a dombra. Mintha a törékeny virágokon cammogna az otromba, nehéz gépezet. A kirepedezett műbőr ülésben nagyokat rugózik a sofőr, a rázkódástól többször meg kell igazítania a műszerfalba szúrt műanyag virágokat. Hamarosan beér a faluba, jéghideg kisfröccsöt iszik majd, vidáman tekergeti a kormányt, a közszolgálati rádió egész órás szignálját fütyüli a készülékkel együtt, meglehetősen hamisan. Az öreg traktor jóízűen böffent fel füstpamacsokat minden gázadásnál.
Nemrég eső esett, a levegő kissé hűvösebb lett, erjedt földszagot lehel a táj. A kocsma előtt rozsdás biciklitároló, a csövek közé öreg kerékpárokat ékeltek: az első kereküket tették a bordák közé, de nem láncolták, vagy lakatolták le azokat, minek is. Faluhelyen mindenki tudja, melyik bicikli kihez tartozik, nem kockáztatnak meg egy lopást, hogy aztán hónapokig, évekig hordja a bűnös a stigmát. Az egyik jármű kormányán szatyor fityeg, üres hasában nagy kapukulcs alszik.
A kocsmából meccs hangjait hallani, a szomszéd ház felől betonkeverő monoton, ütemes mormogását. A mérkőzés közönségének folyamatos füttyögése, kiabálása összemosódik a betonkeverő hangjával, mintha annak szurkolnának, hogy jobban húzzon majd az anyag, jobban terüljön a massza. Odabent hűvös, savanyú italszag árad a bútorokból, a falakból. A régi meztelen nős naptáron sárgára fakult a modell műtermi mosolya. Két fiú kólát iszik a pultnál, ünneplős ruhában vannak, nem tudni, hogy templomból jönnek, kórházi látogatóba mennek, vagy csak felvették a szép ruhát, hogy kicsit megjárassák az utcán. A kisebbik többször a meztelen nős naptárra sandít, kipirosodva nyeldesi az édes fekete italt, cigányútra megy, köhécselni kezd, orrába böfögi a szénsavat. Erre egy elhasznált férfihang szól a helyiség mélyéről a gyerekhez, besül egy negyvenéves poén. A könyöklős, magasított, talponálló asztalok kissé roskatagok, a harmincévnyi bódult könyöklés elfárasztotta a bútorlapot, felfeslettek az élfóliák. Fröccsszagú büfögések és a keserű gyomorsav kipárolgása, az olcsó arcszesz és a karcos, maró szájszag kikezdték a tapétát, hervatagon lógnak a virágminták. A tévében híradó megy, monoton női beszéd váltja fel a fociközvetítést. Lelassulnak a szotyolázó szájak. A tévé mögötti ablak az utcára néz, busz robog el a kátyús aszfaltcsíkon, nagyot zökken az ablak előtt. A mérkőzés izgalmasabb jeleneteit játsszák vissza és szakértik a stúdióban. Az egyik kissé már kapatos vendég nem figyel oda, folyamatosan magyaráz a visszajátszások közben. A góloknál nagyot kurjant, fogalma sincs, hogy kik játszanak. Minden gólismétlést élesnek hisz, úgy kell lebeszélni az ismételt gólörömökről. Aztán történik valami.
Fekete Mercédesz gördül a kocsma elé. Hangos zene szól az utastérben. Kacagó lányok spriccelnek ki a kocsiból, közösen szelfiznek a kocsma előtt. Gyönyörűen mosolyognak. Esemény. Az utcán megállnak az idősebb asszonyok, szorítanak egyet a szatyorfüleken, megfeszülnek a masnira kötött műanyag kendők a fejeken. A sebhelyes úton macska szalad át, az árokparton megáll, az érkezőket figyeli, nagyot ásít, továbbmegy.
Három lány érkezik fehér pólóban, farmerban, karjukon kistáskákkal. Belépnek az ivóba. A pólókon felirat: Game over. Leánybúcsú. Villognak az érkezőkön az ékszerek. Feltűnőre sminkelt aranyos tucatarcok, egyikük alacsony, vékony, kissé kedvetlen, a másik kettő kissé molett, utóbbiak gyaníthatóan kissé italosak már. Mindhármuknak jól áll a nyár, az egyforma póló, a leánybúcsú, jól érzik magukat a bőrükben, szépek és egészségesek. Mint akikben Isten végleg felkapcsolta a villanyt. Szinte táncikálva, pipiskedve csevegnek. A törzsközönség a lányokat nézi, kihúzza magát a műbőrborítású széken, egyik lábát átveti a másikon.
Az egyik törzsvendég (ötvenes kőműves agglegény) elfordul, hagyják őt békén. Kényszeredetten a tévét figyeli, amiben épp reklámok mennek, látni rajta, hogy nem a mosóporok érdeklik. Nagyon is nézné a fehér pólós lányokat, nagyon is meglesné a feszes testeket, a kerek tájakat, megbámulná a völgyeket, dombokat. De nem néz arra, egészen belepirul a nem oda nézésbe, úgy hallgatja a kezelőorvosokat és gyógyszerészeket emlegető reklámarcot, mint valami prédikátort a hívő. Görnyedten ül, izzad a tenyere, fénylik a homloka, ujjait morzsolgatja ölében, mind a tíz lábujját megfeszíti a kicsámpázott munkáscipőben. Retteg attól, hogy megszólítják a fiatal lányok, hogy valamit szerepelnie kell; hallott már sok lánybúcsús játékról, vicces feladatokról, amikkel megszólítják az idegeneket.
A lánybúcsús fiatal nők ragyognak, mosolyognak. Nem mennek egyből a pulthoz, a kocsma közepén megállnak, azon tanakodnak, mit igyanak. Hogy nem falubeliek, egyből látszik: magáznak mindenkit, aki a helyiségben van, a bentiek visszamagázzák őket. A két szép ruhás fiú kólásüveggel a kézben elvonul a pulttól, összenéznek, majd a lányokra, majd újra egymásra, ebből mi lesz.
A köpcös csapos, mint akinek már semmi újat nem lehet mutatni, unott mozdulattal a pultra könyököl, félretolja az öreg söröskriglit, amiből az egyliternyi zacskós műlevest issza minden délután, és homlokráncolva az érkezőkre néz. Amazok a tükrös polcokon sorakozó röviditalos palackokat fürkészik szakértő magazintekintettel, majd jégert isznak, az eltartott kisujjak kacéran feszülnek a keserű íztől, kólát nyelnek kísérőnek. Héliumos lufi kerül elő az egyik ridikülből, belekortyolnak a lányok a gázba, majd mulatós nótákat kezdenek énekelni vékony, hamiskás kórusban.
A második dal után egy másik női táskából (olcsó Louis Vuitton-hamisítvány, a második i-betűt már félig lerúgta a repedezett műbőr) fénykép kerül elő. A fotó a vőlegényt (harmincas pufók hivatalnok) ábrázolja gyerekkorában. Olló kerül elő, a fotót darabokra vágják. A darabokat a leendő feleség rakja össze hangos heherészés közepette. Miután végeztek, kurjantanak, újabb korty a héliumos lufiból, újabb cincogós lakodalmas nóta. Jókedvűek a törzsvendégek, kevés kivétellel vidáman iszogatnak, örülnek a műsornak. Az egyik lány petrezselyemcsokrot vesz elő. A kocsmában ülőkhöz sétál mosolyogva, a feladat szerint el kell adnia a zöld fűszernövényt, és egy italt kell vásárolnia a bevételből. Vigyorognak a vendégek, aprópénzek kerülnek elő a nadrágzsebekből és a kopott pénztárcákból. 740 forint jön össze. Közös kurjantás, hélium, mulatós nóta. A csapos nagyot kortyol a korsóban feloldott liternyi zacskós levesből, közben a lányok melleit nézi, mellékesen, hűvös tárgyilagossággal. Három kávét kérnek Game overes pólókban ugráló cicik, aprókat böffent a pult mögött könyöklő férfi, miközben megtömi a kávégépet őrölt kávéval.
Utolsó feladatként szerelmes verset kell költenie a menyasszonynak. Kávét szürcsölve írnak fel szavakat egy papírra, amikből aztán vers kell összeálljon, egy szürreális szerelmes vers. Kutács, szotyi, devizahitel, nokedli, féktáv, ilyesmik.
Huszonöt szó kerül a noteszlapra, a vers megszületik, felolvassák, hangosan röhögnek a lányok. Közös szelfi készül, mélyülnek a mosolyráncok. A fotó bal felső sarkában egy férfi látható, másfél méterről nézi a tévét, az nem látszódik a fotón, hogy közben előre-hátra dülöngél izgalmában és néha lopva a lányok bokáit nézi. A menyasszony és barátnői fizetnek, ruhát igazítanak, kurjantás, hélium, vékonyan énekelt lakodalmas nóta. Hangosan csapódik az ajtó utánuk. Ott már összeérnek a szálak, szól cinkosan az egyik vendég a csaposnak. Ja, szól a kocsmáros, összeérnek a szájak. Hangosan röhögnek. Mit jelent az, hogy Game over, kérdezi az ötvenes kőműves agglegény az egyik szép ruhás fiútól. ♦