Több mint 40 millió forint sorsa a vásárlók kezében: váci projektek is versenyben

Idén tavasszal kilencedik alkalommal lehetett pályázni a közösségépítő tevékenységek támogatására a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának keretén belül. A 173 továbbjutott pályázat közül az áruházlánc vásárlói által július 11-éig leadott szavazatok döntik majd el, ki nyerheti el a 400, 200 vagy 100 ezer forint értékű támogatást. A különdíjat a szegedi vár tojástartóból megépítendő makettje kapta meg, amely jótékonysági célokat is szolgál majd.

A programban két váci projekt is megméretteti magát: a Magasban az „Árpád”! és a Teletáska program.

A Tesco már hagyományos közösségépítő pályázatára összesen 368 jelentkezés érkezett be március 29. és május 7. között. A pályázati anyagok közül független szakértők (Effekteam Egyesület) szakmai szempontok figyelembevételével választották ki azt a 173 (körzetenként maximum 3) projektet, amelyek összesen közel 42 millió forint támogatásban részesülnek majd. Az ítészek elsősorban a kidolgozottságot, az innovativitást, a kreativitást és a fenntarthatóságot értékelték. A legkreatívabb és leginnovatívabb kezdeményezés 400 000 forintos különdíját ezúttal a Fatima Ház Alapítvány jótékonysági várépítése kaphatta meg. A szegedi vár Dóm téren kiállításra kerülő makettjét szakiskolások és önkéntesek építik fel – tojástartókból. A létrehozott alkotás „téglái” jótékonysági vásár keretében kerülnek „újrahasznosításra”: a befolyó összeget hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatására fordítják a szervezők.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkező pályázók – kisebb helyi szervezetek és szerveződések, oktatási intézmények, nonprofit vállalkozások – főként a zöldítés, hagyományőrzés, érzékenyítés és közösségépítés területén kívánnak tevőlegesen hozzájárulni szűkebb környezetük jóllétéhez. A mindig aktuális eszközbeszerzéseken túl, egyre többen gondolkoznak közösségi kertben, mezítlábas ösvényben, élményközpontú edukációban – legyen szó akár gyermeknevelésről, akár társadalmi felelősségvállalásról, épekről vagy sérültekről, emberekről vagy állatokról. A mindannyiunk életét befolyásoló járványhelyzet pedig még inkább rávilágított arra, mekkora szükség van az összefogás és a helyi közösségek erejére. Ezért az előző pályázati fordulóhoz hasonlóan – az egészséges életmódot ösztönző, a gyermekek fejlődését támogató vagy a környezetszépítő törekvések mellett – az aktuális pályázati körben is külön támogatásban részesülhetnek a „COVID egészségügyi kezdeményezések” kategóriában indulók, akik a járvány következtében különösen rászorulóvá váló csoportok megsegítését tűzték ki célul például fertőtlenítőszerek, higiéniai eszközök vagy vitaminok beszerzésével és adományozásával.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A Tesco vásárlói 2021. június 14. és július 11. között szavazhatnak a szavazási fordulóba továbbjutott pályázatokra. Minden vásárlás után (összegtől függetlenül) 1 darab zsetont kapnak, amivel az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtő pontokon az adott körzet 3 továbbjutó pályázatának egyikére szavazhatnak. Ezek közül a szavazási időszak végén a körzetenként legtöbb zsetont gyűjtő kezdeményezés 400, a második helyezett 200, a harmadik pedig 100 ezer forint támogatásban részesül projektje megvalósításához.

A szavazással, valamint a korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából megvalósult projekteket ezen a térképen lehet megtekinteni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments