Tragikus hirtelenséggel elhunyt Szalay Ákos

Szombaton tragikus hirtelenséggel elhunyt Szalay Ákos fotós, építőmérnök, a váci KDNP elnökségi tagja.

Szalay Ákos 1956-ban született, piarista gimnáziumban érettségizett, majd felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára. Budapesten gyerekeskedett, majd 1982-ben költözött Vácra, ahol kezdetektől lokálpatrióta odaadással vállalt szerepet a közösség életében. A Váci Városszépítők Egyesületének tagjaként számos műemlékvédő-emlékmegőrző tevékenységet végzett, többek közt részt vett a Váci Kálvária és a Hétkápolna felújítási munkálataiban. Elhívatott keresztény emberként és a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjaként megszállottan dokumentálta a városban és Vác határában található feszületeket, a napokban kiadott váci Kőkeresztek című kiadvány elkészítésében is aktívan részt vett.

Szalay Ákos kiemelkedő munkássága elismeréseként, 2018 novemberében a városépítőről elnevezett Migazzi Emlékdíjat vehetett át a váci egyházmegye alapítványától. (Forrás: estv.hu)