Újjávarázsolják a zöld ház főtéri homlokzatát is

A váci önkormányzat saját forrásból készítteti el a Március 15. tér 10. szám alatti műemléki épület tetőszerkezetét, illetve főtéri homlokzatát – írja a vac.hu.

A zöld házként is ismert egykori piarista épület felújítása évtizedek óta húzódott. Egy 2013-as csőtörést követően vált veszélyessé az ingatlan állapota, amelyet a korábbi vezetés ennek ellenére sem rendezett megnyugtatóan.

Az épület a tervek szerint a Vác számára megítélt 4 milliárdos turizmusfejlesztési projekt keretén belül újult volna meg. Azonban a 2017-es kormányhatározatban rögzített összeget négy év alatt sem folyósította az állam, miközben a kormányhivatal ezt figyelmen kívül hagyva százmilliós bírságot helyezett kilátásba az épület állapota miatt.

A város nem várt tovább az ígérgetésre. A felelős gazdálkodás részeként, a már közel egymilliárd forintnyi bevételkiesést és elvonást eredményező kormánydöntések ellenére saját forrásból, a bérlakások eladásából befolyt bevételekből valósítja meg a több, mint 90 millió forintba kerülő munkálatokat.

A tetőszerkezet felújítása már javában zajlik, a napokban pedig elkezdődik a homlokzat renoválása is. Mint azt Matkovich Ilona polgármester elmondta, megtörtént az önkormányzat részéről a munkaterület átadása, amit az tett lehetővé, hogy eredményesen lezajlott a feladatra kiírt közbeszerzési pályázat. A kivitelező – Urbán Tibor és Társa Kft. – valamivel több, mint 25,6 millió forintért vállalta a teljes főtéri homlokzat megújítását.

Sor kerül a homlokzat teljes renoválására, színezésére, kicserélik az ablakokat és a környezethez illő új kaput kap a patinás épület. Ezen kívül természetesen a restaurálási feladatokat is elvégzi a kivitelező. A munkák befejezése után egy teljesen felújított barokk épülettel gazdagodik Vác városa. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments