Váci épületek a digitális térben

Kevés olyan gyermek van manapság, aki ne találkozott volna a számítógépes játékkal, aminek a neve Minecraft. Mi köze ennek a népszerű programnak Váchoz? Ne fussunk ennyire előre, először ismerkedjünk meg nagyvonalakban magával a játékkal, ami komoly nemzetközi szakmai díjakat kapott és a kulturális hatásairól is szakirodalmi tanulmányok értekeznek. Tehát a használata során nem feltétlenül sima úgynevezett „kockulásról” van szó, amit az olyan gyermekekre mondanak, akik egész nap képesek a számítógép előtt ülni. Látszólag feleslegesen. Ebben az esetben jóval többről van szó.

Magát a számítógépes videójátékot 2009-ben indították útjára. Hogy pontos információkat tudjunk meg, mihez máshoz nyúljunk, mint magához az internethez. Hamar kiderül, hogy a játékosok úgynevezett blokkokból – vagy nevezzük inkább kockáknak – egy háromdimenziós világot építhetnek, virtuális harcokat vívhatnak, gyűjtögethetnek, barkácsolhatnak, vagy épp csak szemlélődhetnek. Ez a virtuális világ folyamatosan generálódik, bővül.  Többféle játékmódból választhat a játékos, van a megfigyelő mód, a hardcore, a kaland, a kreatív és a túlélő játékmód. Esetünkben a kreatív mód, amire fókuszálunk és kötjük össze Vác városával, így el is értünk interjúm lényegéhez.

Ugyanis Korchma Zsombor – aki családjával egy évvel ezelőtt költözött Vácra – egy rendkívül érdekes ötlettel állt elő négy évvel ezelőtt. A számítógép nyújtotta lehetőségekkel a gyerekeket kreativitásra, csapatmunkára serkenti, a fókuszálásra tanítja és ösztönzi őket. Táborokat és úgynevezett workshopokat szerveznek. Az egyik fontos központi helyszín Vácon a Juhász Gyula Általános Iskolában található. Az egyik legnépszerűbb tevékenységük, hogy a Minecraft segítségével ismert városokat, épületeket képeznek le digitálisan.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Tehát a valóságot kötik össze a számítógépes világgal. Ehhez előtte elutaznak a helyszínre, mondjuk így, felmérik a terepet, nem is akármilyen módszerekkel, aztán jön a közös digitális munka a számítógéppel.

Így készült el például a budapesti Szépművészeti Múzeum is.

Mikor kerültél kapcsolatba a Minecrafttal?
Öt évvel ezelőtt a gyermekeim révén. Két fiam van, akkor hat és nyolc évesek voltak. Elkezdtem figyelni, hogy mit is csinálnak valójában a gépen,  sőt be is szálltam játszani velük. Így jöttem rá, hogy a Minecraft egy nagyon kreatív és hasznos dolog, tulajdonképpen digitális lego, és rengeteg lehetőséget tartogat.

Hogyan kell elképzelni technikailag egy épület elkészültét a Minecraft program segítségével?
Az első, hogy személyesen kimegyünk a helyszínre és felmérjük a gyerekekkel az épületeket. Megfotózzuk őket, kockás papíron vázlatokat készítünk, és le is mérjük őket. Közben mindig tanulunk az épületek történelméről, megismerjük az épületek funkcióit. Szeretem a történelmet, minden bejárásba belecsepegtetünk kicsit. Ami a valóságban egy méter, az egy kocka a Minecraft Vácunkon. A Juhász Gyulás bázisunkra visszatérve pedig megépítjük Minecraftban a szerverünkön.

Honnan jött az ötlet, hogy meglévő városi struktúrákat képezzenek le a digitális térben?
Érdekel az urbanisztika, kisebbfajta könyvtárunk van otthon várostörténeti könyvekből. Ami zavart a gyermekeimnél, hogy egymagukban szippannak bele a kütyük világába, így olyan programot szerettem volna, ahol közösségben hoznak létre valamit. Ehhez kellő méretek kellenek, így kezdtünk el izgalmas és meghatározó épületeket megépíteni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Hogyan fogadták a gyerekek?
Az első táborunknál négy éve nagyon izgultam. Nem voltam biztos benne, hogy rá fogjuk tudni venni a gyerekeket, hogy összehangoltan, koncentráltan építsenek. De a dolog végül teljes siker lett, az első közösen felhúzott falak után ráéreztek a gyerekek az építés örömére. Motiválják őket az óriási épületek. Vác város főterének eddig elkészült részlete több százezer kockából áll.

Táborokat is szerveztek, erről mit lehet tudni?
Minden heti táborunknak van egy fő témája, mint például a váci főtér vagy a Nagyboldogasszony-székesegyház, közismertebb nevén a váci dóm, ahova többször visszajárunk, és apránként, egész héten építjük. Napközis jelleggel működünk a Juhász Gyulában. Reggel 8-ra várjuk a gyerekeket és 16 órára végzünk. Minden nap elmegyünk felmérni, egy-egy tábor egy héten majdnem 50 km-et gyalogol. Nálunk fontos a közös sikerélmény, így minden hétvégén gála keretében mutatjuk meg a szülőknek, mit is építettünk a héten. Eddig mindig sikerült lenyűgöznünk a szülőket.

Hogyan állt össze a szakmai csapat? Kik ők?
Nagyon gyermekcentrikusak vagyunk és fogadjuk az SNI-s gyermekeket (sajátos nevelési igényű gyerekek – a szerk.) is, mert úgy tapasztaltuk, jól fejleszti őket a foglalkozásunk. Ez nagy türelmet igényel, így nagyon odafigyelünk, kivel dolgozunk.  Mára stabil, fiatal csapatunk van, akikhez személyesen is kötődnek a gyerekek. Van közöttük tanár, gyermekpszichológus, de ismert zenész is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

A gyerekeknek milyen haszna származik a táborokból?
Megtanulnak csapatban dolgozni, és fókuszáltan feladatokat végezni. Sokat fejlődik a koncentrációs készségük, amire mostanában sok gyermeknek szüksége van. De természetesen tanulunk programozni, tanulunk történelmet, építészetet és matematikát.

Nemrég lezárult a júliusi VácCraft tábor. Mesélnél a tapasztalatokról, élményekről? Milyen váci helyszíneken jártatok a gyerekekkel, melyik nevezetességeket ismerhették meg?
Az elmúlt hetünk a főtérre, és a városházára koncentrált, ahol Inotay Gergely alpolgármester úr vezetett minket körbe nagy szakértelemmel. A gyerekek még a polgármesteri székbe is beülhettek. A másik épületünk a Hétkápolna volt és a csodálatos környezete. Mindkét épületet igazán élethűen megépítették a gyerekek.

Milyen terveitek vannak a továbbiakban?
Augusztus 23-án indul még egy táborunk, ahova várunk mindenkit szeretettel, az a cementgyárra, és a gyermekek fantáziáját vonzó börtönre fog koncentrálni. Ősztől pedig indítunk work-shopokat is. A honlapunkon keresztül online lehet jelentkezni: www.creativescience.hu. Várunk mindenkit szeretettel! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments