A pollenallergiánk még a biztosításunk díját is megemelheti

A koronavírus-járvány hatására jelentősen megnőtt az érdeklődés a kockázati biztosítások iránt, ezen belül egyre többen keresik a hagyományos életbiztosításokat is. Az életbiztosítások díja leggyakrabban személyre szabott, amit részben az egészségügyi állapotunk vagy az határoz meg, hogy milyen életmódot folytatunk. A Bank360 elemzői arról kérdezték a biztosítókat, hogy hátrányt jelent-e az ügyfeleknek életbiztosítás kötésénél, ha dohányoznak, túlsúlyosak vagy pollenallergiával küzdenek.

Aki vigyáz az egészségére, kedvezőbb díjakra számíthat, viszont akinek valamilyen káros szenvedélye van, beteg vagy az életmódjából fakadó betegsége alakult ki, annak többet kell fizetnie az életbiztosításokért – derül ki a Bank360 elemzéséből.

Az Aegon Biztosító minden esetben az ügyfél össz-egészségi állapotát értékeli kockázatelbírálásnál, illetve kedvezményben részesíti azokat az ügyfeleket, akik egészséges életmódot folytatnak. Ide tartoznak például a nem dohányzó ügyfelek, akik ugyanazért a díjért magasabb biztosítási összegre számíthatnak – ez egyúttal persze azt is jelenti, hogy a dohányzó ügyfelek magasabb díj fizetésével köthetnek szerződést ugyanarra a biztosítási összegre.

A pollenallergiától szenvedőknek nem kell attól tartaniuk, hogy magasabb díjat kell fizetniük az Aegonnál, viszont amennyiben a pollenallergia kiváltó oka allergiás asztma, a kockázatelbírálás során ettől eltérő eredmény is születhet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kajla útlevéllel ingyenesen is utazhatnak a diákok az őszi szünetben

Az Allianz Biztosító az életbiztosítások kockázatelbírálásánál figyelembe veszi a dohányzást, a túlsúlyt, illetve az allergiát is – így ezek akár pluszköltséggel is járhatnak a biztosított számára. Vizsgálja emellett a biztosító, hogy az ügyfél az egészségi állapota és életviteli szokásai alapján milyen várható élettartamot él meg.

A Groupama Biztosító egyes termékek esetében különböző tarifát alkalmaz a dohányzó és nem dohányzó ügyfelek esetében. Emellett az életbiztosítások esetében felmérik az  ügyfelek egészségi állapotát, és amennyiben ezt követően az átlagnál magasabb kockázatú az ügyfél, akkor a szerződéskötés magasabb díj mellett valósulhat meg.

Az NN Biztosítónál a dohányzás és az elhízás is emelheti az életbiztosítás díját, illetve a kockázati biztosítások díját jellemzően emelni is szokta, míg a pollenallergia esetén ez nem jellemző. Az elhízás és a dohányzás esetén a díjemelés mértékét az elhízás, illetve a dohányzás mértéke határozza meg.

Az Union Biztosítónál a pollenallergia önmagában nem kockázatnövelő tényező, viszont ha asztmás tünetek is jelentkeznek, amelyeket gyógyszerekkel kell kezelni, az asztma súlyosságától függően alkalmazhat díjemelést a biztosító. A dohányzást tekintve az Union a cigarettát, szivart, pipát, e-cigarettát, stb. szívó ügyfeleknél, illetve azoknál, akik egy éven belül szoktak le, úgynevezett ”dohányos pótdíjat” alkalmaz, melynek mértéke jelenleg 15 százalék – ennyivel kell magasabb havidíjat fizetnie egy dohányzó ügyfélnek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az OMSZ rántotta le a leplet az interneten terjedő rémhírről

A fizikai állapotot tekintve több tényezőt is figyelembe vesz az Union, köztük a testmagasságra, a testsúlyra, illetve a vérnyomásra vonatkozó adatokat is vizsgálják. A díjemelést befolyásolja többek között a túlsúly mértéke is, emellett a biztosított kora, vérnyomása, vérzsírszintje, vércukor értékei is meghatározzák a fizetendő összeget. A biztosító a nemzetközi statisztikák alapján összeállított útmutatót, a Metabolic Risk Calculatort használja.

Az Uniqa Biztosító a dohányzást és az elhízást a legtöbb biztosítótársasághoz hasonlóan az életbiztosítások vonatkozásban kockázati tényezőnek tekinti, és ezen biztosítottakat magasabb díj ellenében tudják csak bevonni a veszélyközösségbe. Az Uniqánál egyes szolgáltatásoknál külön díjszabást alkalmaznak a dohányzó és a nem dohányzó ügyfelek részére. A pollenallergia abban az esetben jelent magasabb kockázatot, ha súlyos asztmás tüneteket okoz.

Magyarországon egyébként meglehetősen drámai a kép, ha a lakosság elhízását vagy dohányzási szokásait vizsgáljuk. A KSH 2019-es adatai szerint a 15 évesnél idősebb lakosság 58,2 százaléka elhízott vagy túlsúlyos, közel negyede (24,5%) pedig naponta rágyújt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kajla útlevéllel ingyenesen is utazhatnak a diákok az őszi szünetben

Ha valaki az egészségügyi állapota miatt kap drága ajánlatot életbiztosításra, érdemes lehet megfontolni, hogy egyéni helyett csoportos biztosítást köt, ennek előnye ugyanis, hogy a csoport összes tagját egységes áron biztosítják.

Egy csoportos életbiztosítás előnye lehet még, hogy – pont az egységes árból adódóan – legtöbbször nem szükséges hozzá egyéni egészségügyi vizsgálat, csupán egy néhány kérdésből álló kérdőívet kell kitölteni.

A Bank360 oldalán elérhető csoportos személybiztosítás részeként ráadásul nemcsak életbiztosítási, hanem jövedelempótló csomag is köthető, mellyel munkanélküliség vagy tartós betegség miatt fellépő átmeneti anyagi problémákra lehet előre felkészülni.

A jövedelempótló biztosítás előnye, hogy jól kiegészíti a szegényes állami támogatási rendszert, abban az esetben, ha valaki elveszíti az állását vagy beteg lesz. Előbbi esetben ugyanis legfeljebb három hónapig jár álláskeresési járadék itthon, utóbbi esetben pedig nemcsak a jövedelmünk csökken, hanem a zsebből finanszírozott gyógyszerek és egészségügyi ellátások miatt a költségeink is megnőhetnek. ♦

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments